Sport

Kyrgios a saját páholyával veszekedett, Djokovic közben megnyerte a wimbledoni tornát

SEBASTIEN BOZON / AFP
SEBASTIEN BOZON / AFP

Novak Djokovic négy szettben legyőzte Nick Kyrgiost a wimbledoni tenisztorna döntőjében, így megvédte címét és karrierje 21. Grand Slam-diadalát aratta. Idén ugyanakkor nem osztanak világranglistapontokat az ATP, a WTA és az ITF döntése nyomán, ez volt a válaszuk arra, hogy a szervezők az ukrajnai háború miatt semlegesként sem engedték indulni az orosz és fehérorosz teniszezőket.

Az ausztrál Kyrgios, aki élete első döntőjét játszotta a négy nagy torna valamelyikén, az első szettben 2-2-es állásnál pedig elvette a szerb adogatását. Ezt a brékelőnyt tudta is tartani a játszma során, 32 perc alatt került előnybe.

A második szettben Djokovic tudott brékelni (2-1-es vezetésénél), és ugyan Kyrgiosnak megvoltak a lehetőségei arra, hogy elvegye ellenfele adogatását, négy lehetősége közül egyet sem tudott kihasználni, így 6-3-ra elbukta a második felvonást.

Volt szurkoló, akit kivezettek.
ADRIAN DENNIS / AFP Volt szurkoló, akit kivezettek.

Miközben Novak Djokovic egyre jobban játszott, fogadóként is látványosan feljavult, addig Kyrgioson az érződött, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Eleinte a nézőtéren pécézett ki magának valakit („A nő megivott vagy 700 piát, vezessék ki!”), majd már a saját páholyával is vitatkozott, hogy nem a megfelelő pillanatban, és nem a kellőképpen szurkolnak neki.

Ám az biztos, hogy nem a közönségen múlt, hogy bár 40-semmire vezetett a saját adogatójátékában (ütött közben két ászt is), Djokovic mégis brékelte, majd kiszerválta a harmadik szettet.

Takuya Matsumoto / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

A szerb ezután kivonult az öltözőbe, Kyrgios viszont kint maradt a pályán, a jelek szerint pedig sikerült megnyugtatnia magát, legalábbis a negyedik szett elején, főleg a szervagémjeiben eléggé összeszedettnek tűnt. Elment 6-6-ig a játszma, azaz jöhetett a rövidítés, amelynek elején Kyrgios ismét egy kisebb hullámvölgybe került, hirtelen 4-1-es hátrányban találta magát.

Innen már nem volt visszaút Kyrgios számára, Novak Djokovic hetedszer nyert Wimbledonban.

Kygios azért hozta magát, mert miután mosolyogva gratulált a szerbnek (akivel az Instagramon előre megbeszélték, hogy csapnak majd egy görbe estét), fogta magát, és felvett egy piros sapkát, ami ugye a dress code megsértése Wimbledonban (mármint, hogy nem fehér a ruhadarab), és amiért már büntették. Abban vette át a második helyezettnek járó díjat is.

Wimbledon, döntő

Novak Djokovic (szerb, 1.) – Nick Kyrgios (ausztrál) 4-6, 6-3, 6-4, 7-6 (7-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik