Élet-Stílus

Szegedi Fecsó: Legénybúcsúról jöttem haza, és arra ébredtem, hogy bepissantottam

Több idegesítő szokása is van alvás közben.

Szegedi Fecsó és Géczi Beatrix – aki egyébként nemrég jelentette be, hogy Blondie művésznéven kezd zenei karrierbe – a Fókusznak meséltek magánéletük részleteiről, pontosabban az alvási szokásaikról.

Kapcsolódó
Mostantól Blondie művésznéven énekel Szegedi Fecsó párja
Szőke haja miatt érthető a döntés.

Mint kiderült, akármilyen káros, legtöbbször a tévé zajára merülnek álomra. Hajnalban pedig Szegedi Fecsó azzal kelti a párját, hogy elmegy pisilni, „nyitott ajtónál, hangosan”.

Azután jön egy kis krákogás erre, az is jó hangosan. Utána zuhanyzás, majd a két milliméteres haját meg kell szárítani, hogy nehogy megfázzon a kis fejbőre. Utána még egy pisi van. Ha ezen túlvan, akkor elkezd felöltözni, ugyebár nem talál semmit, hogy mi hol van. Ha ennek vége, kimegy, és bekapcsolja a turmixgépet. Úgyhogy én mindig vele kelek

– árulta el Géczi Bea.

Szegedi a rossz szokásait is felsorolta, ezek a következők:

  • horkolás,
  • fogcsikorgatás,
  • alvajárás.

Ezen kívül egy olyan történetet is felidézett, amikor nem sikerült időben kiérnie a vécére.

Legénybúcsúból jöttem haza, egy kicsit elaludtam, és akkor arra ébredtem, hogy kicsit bepissantottam. Jól van, hát ez minden férfi életében előfordul egyszer-kétszer, egy-két görbe este után

– fogalmazott, de mint mondta, ez csak egyetlen alkalommal történt meg vele.

 

Szegedi Fecsó a múlt héten egy komolyabb témában is megszólalt. Munkavédelmi mérnökként a Jókai utcai házomlással kapcsolatban mondta el a szakmai véleményét:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik