A legfrissebb értesülések szerint újabb cápatámadás történt Egyiptom vörös-tengeri partvidékén egy nappal azután, hogy cápatámadás oltotta ki egy osztrák nő életét szintén Hurghada közelében, Szahl Hasis településnél.
Ezúttal az áldozat állampolgárságát azonban nem tették közzé egyelőre. Azt sem tudni, hogy ugyanannak a tengeri ragadozónak a számlájára írható-e mindkét támadás. A helyi média szerint makócápára gyanakodnak, ami akár négy méteresre is megnőhet. Egy makócápa 590 kilogramm súlyt is elérhet és óránként 70 kilométeres sebességgel képes úszni. A környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az incidensek ügyében. A helyi sajtó szerint az érintett partszakaszokon betiltottak mindenféle „tengeri tevékenységet”, ideértve a halászatot is.
A cápatámadások az utóbbi években viszonylag ritkák voltak Egyiptom vörös-tengeri partvidékén. 2020-ban egy fiatal ukrán fiú a karját, egy egyiptomi idegenvezető pedig a lábát vesztette el egy cápatámadásban. 2010-ben cápatámadás ölt meg egy európai turistát, és további cápatámadásokban sérült meg több turista a Hurghadával szemben fekvő Sarm es-Sejknél. Egyiptom vörös-tengeri üdülőhelyei, köztük Hurghada és Sarm es-Sejk népszerűek az európai turisták körében. A hatóságok az elmúlt években igyekeztek újjáéleszteni a létfontosságú idegenforgalmi ágazatot, amelyet az évek óta tartó instabilitás, majd a közelmúltban a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború is megviselt, írja az MTI.