Élet-Stílus

Módszeresen zaklatja a rendőrség azt a nőt, aki saját gyermekeit mentette ki a texasi iskolai lövöldözésből

Több mint egy hónapja már annak, hogy a texasi Uvaldében egy merénylő vérengzést rendezett a helyi iskolában, ami során 19 diákot és két tanárt meggyilkolt. Azóta sem csitulnak a kedélyek a történtek körül, most ráadásul egy meglehetősen szomorú fordulatot vett az eset.

A 444 a Jezebel értesülései alapján arról ír, hogy a helyi rendőrség bosszúból zaklatni kezdte Angeli Gomezt, azt az édesanyát, aki a lövöldözés idején a rendőrsorfalon áttörve rohant be az épületbe, hogy kimenekítse a gyerekeit. Gomez azóta nyilvános megszólalásaiban többször is kritizálta a hatóságokat, amiért haboztak és nem megfelelően reagáltak a merénylő akciójára. A jelek szerint egyre nehezebben viselik a kritikát az őrsön.

Kapcsolódó
Percek alatt kiértek a rendőrök az uvaldei iskolai lövöldözéshez, mégis egy órába telt, míg cselekedtek
19 perc alatt ott voltak a ballisztikus pajzzsal felszerelt egységek is.

Mark Di Carlo, a nő ügyvédje nemrég közölte, hogy feljelentést tesznek a rendőrséggel szemben, az okok között pedig említette, hogy többek között azzal vádolták az utóbbi hetekben ügyfelét a hatóságok, hogy illegális bevándorlókat szállít az országba, de arról is beszámolt, hogy a minap egy járőr kocsi parkolt le Gomezék háza előtt, és vagy háromnegyed órán át nem mozdult el onnan. Amikor pedig Gomez és az anyja elhagyták a házat, a villogókat is felkapcsolták. Az ügyvéd szerint a rendőrség Gomez egyik családtagját is megkereste, vele üzenték meg neki, hogy ne nyilatkozzon többet a médiának.

A nő és ügyvédje, eltökélt, hogy bíróság elé vigyék az ügyet, most arra koncentrálnak, hogy a lehető legtöbb bizonyítékot gyűjtsék össze. Gomez a személyes sérelmei megtorlása mellett azt is szeretné elérni, hogy elküldjék a rendőrségtől azokat a rendőröket, akik nem megfelelően végezték a munkájukat az iskolai lövöldözés idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik