Nem a tehéntől kell félni, hanem a kotlóstyúktól
– figyelmeztet domaszéki tanyájuk udvarán Varga Beáta, amikor kinyitja a karám ajtaját. Több mint negyven szarvasmarha, tehén és kisebb-nagyobb borjú indul meg a ház melletti kopár legelőre. Beáta és férje, Dobó Attila régebben tejtermelők voltak, de pár éve abbahagyták. Pontosabban a fejést hagyták abba. Maguk nem bírták, alkalmazottat nem akadtak. A szopós kisborjú megfeji maga a tehenet, jól nő a tejtől. Aztán elválasztják, vesznek a tehén alá újabb szopós borjút. Az volt a termelési modell, hogy egy tehén két bocit nevelt föl a tejével, mielőtt újra megellett. Úgy megérte. Csakhogy ennek betett a Covid-járvány: nem lehetett nagy ballagási ünnepséget, falunapot, lakodalmat tartani – Dobóék nem tudták közvetlen levágásra eladni a fiatal marhákat.
Nem lehetne leszerződni valamelyik vágóhíddal?
– Vannak felvásárlók, akik kis tételben, élve exportálják a szarvasmarhát. Többet is ismerünk, és ha az állatok elérik a megfelelő súlyt, Attila végigtelefonálja őket, kell-e nekik – magyarázza Beáta. – Utána indul az alku, hogy ha igen, mennyiért. Jobb árat adnak, mint a vágóhíd, igaz, leszámolnak súlyveszteséget. Az olyan, mintha minden tizediket ingyen adnánk nekik. De amikor a Covid tombolt, ők sem járkálhattak a határokon keresztül, így a nyakunkon maradtak az állatok.
Dobóéknak van saját földjük, de csak 8–9 hektár. Termelnek szemes kukoricát, árpát, vesznek silózott kukoricát. Aszály van, idén alig terem valami. Egy hektár rét jó évben ad 10–11 guriga szénát, idén csak 3–4-et, az is silányabb minőségű a szalmánál.
Nem érné meg legeltetni?
– Nem. Nekünk két napig tart, amíg áttelepítjük a villanypásztort, aztán két nap alatt lelegelik azt a területet, és kezdhetjük elölről az egészet. Ilyen forróságban nem is szeretnek a napon, bújnak az árnyékba.
Dobóék a ház melletti kis legelőre extra kiadásként fúrattak egy csőkutat, és vettek egy szivattyút. Kapnak a földre terület alapú támogatást, meg némi anyatehén-szubvenciót. Fejlesztésre nem kapnak pénzt, mert nem pályáznak. Maguk nem tudnák megírni a pályázatot, egy pályázatíró elkérne 150–200 ezer forintot, aztán vagy nyernének, vagy nem. Idegen munkaerőt sem foglalkoztatnak – nem bírná el a bérét a bevétel. A gazdaságban a legtöbbet Beáta dolgozik. Attilának van munkahelye – az rendszeres, stabil jövedelmet jelent. Az asszony etet, itat, ha kell, világra segíti a kisborjút. Üdülni nem járnak, vendégségbe is csak ritkán. Hajnalban kelnek, késő este fekszenek.
Ha nincs munkahelye, akkor nem is lesz nyugdíja?
– Gyorsan jöttek egymás után a gyerekek. Sajnos a kisfiammal voltunk 6 évet kiemelt ápolási segélyen. Mikor már könnyebb lett volna, Attila anyukája esett le a lábáról. Valakinek itthon is kell lenni – én ragadtam itthon. De így legalább egyikünknek lesz nyugdíja.
Amikor ideje engedi, dolgozik a gazdaságban Dobóék középiskolás lánya, sokszor segít a 15 éves unokaöccsük is, aki a faluban lakik. Náluk sok tehénnek neve is van. Az egyik Zsömle, a lánya Kifli. Van Nagy Tehén, meg a fülszámáról Hetvenkettes. A legkezesebb Szívecske – ő rendszeresen igényli a simogatást.
„A lányunk nagyon szeret itt a tanyán. Nem jár diszkóba. Lovas napokra, falunapokra szoktak menni a barátnőivel. A 18. születésnapjára kapott két lovat. Most tervezik, hogyan díszítsék föl a sátras kocsit a Szőregi Rózsafesztiválra. Az egyik falunapról azzal állított haza, hogy nyert a tombolán egy bakkecskét. A mellé persze kellett venni egy lány kecskét, mára egész kecskecsaládja van. Szeretné, ha az apja tanítgatná még lovagolni, de nincs rá idő.
A tehén olyan, mint egy autista gyerek: az állandóság végtelenül fontos neki
– mondja László Róbert, a Makói Hagymakertész Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. E gazdasági társaság tehenészeti telepén vagyunk a királyhegyesi úton. Egy pillanatra el is tűnődöm, miért hívják magukat hagymakertésznek. A bejáró mellett, a kiégett mezőn állatjóléti sétára vezényelt növendék borjak keresnek maréknyi zöld füvet. Fotós kollégám drónja berregve száll föléjük, megriadnak, aztán porfelhőt kavarva nyargalnak végig a villanypásztor rázós drótja mellett.
Háromszáz Holstein-Fríz fekete-tarka tehén és a szaporulata él az átalakított egykori téesz-istállókban. 65 éve működik itt tehenészeti telep. Hajdan, a Kossuth Tsz-ben magyar tarka volt, kötött tartással. Tizenegy éve, már a kft. idejében adták át a fejőházat, vezették be az etetőkocsis rendszert, amely mérsékelten modern technológiának számít. A 300-es üzemméret meg átlag alattinak Magyarországon. Valójában két cég működik itt szimbiózisban: a szövetkezet maradványa növénytermesztéssel foglalkozik, tőle veszi a kft. a takarmányt. László Róbert az utóbbiban tulajdonos, a szövetkezetben tag.
Nagy probléma a Covid hatása, az ukrajnai háború, az infláció, a forint árfolyamromlása, de mindegyiknél nagyobb, hogy nem esik az eső – magyarázza a tulajdonos. A királyhegyesi úton 101 milliméter csapadék hullott fél év alatt, két hónapban kellett volna annyi. A telep melletti szántóföldön alig ér derékig a napraforgó, de már kezd nyílni. A virága akkora lesz, mint egy tűpárna. Lesz benne kilenc szem, amit nem tudnak beporozni a rovarok, mert a vízhiány miatt nem lesz rajta nektár. Amit abból learatnak, irgalmatlan drága lesz – mégsem lesz benne köszönet, mert annyira kevés lesz.
Szájáról fejik a tehenet. Vagyis úgy fejünk, ahogy etetünk. A költségeink 60–65 százalékát a takarmány ára teszi ki. Alapesetben 12 hónapra előre megtervezzük, miből mennyi lesz a takarmánymixben. De most három hónapra sem lehet előre tervezni. Ha valamilyen takarmány kiesik, mert nem terem, vagy nem bírjuk kifizetni, helyettesíteni kell mással. Vásárolunk repcedarát vagy napraforgódarát, ha tudunk. Szoktunk ocsút venni olcsón a takarmányba, de a háború miatt borzasztó drága lett a takarmánybúza; ki sem rostálják az ocsút, hanem eladják a búzával együtt tonnánként 100 ezer forintért. Próbálunk etetni keményítőipari melléktermékeket vagy sörtörkölyt, ami a szesziparban keletkezik. Az euróárfolyam is bekavar, hogy mennyivel kerül többe egy raklap tőgyápoló vagy kéztörlő papír, mint a múlt hónapban, de a takarmány az igazi tétel. Nem vehetek meg egy olyan mellékterméket, ami tehenenként ugyan hozna nekem plusz két liter tejet, de három liter tej árát kell kifizetnem érte
– magyarázza Róbert.
Itt térünk vissza oda, mennyire szeretik a tehenek az állandóságot. Amikor elkészült a fejőház, László Róbert azt mondta a munkásainak: meglátjátok, a tehén sokkal hamarabb megtanulja használni, mint az emberek. Úgy is lett. A jószág szeret a szokott útvonalon járni, a szokott takarmányt a szokott időben enni, a szokott módon besétálni a fejőházba. Kevesebb tejet ad, ha a folytonosságot megzavarja valami:
- például új kiegészítő kerül a takarmányba,
- másfelé kanyarodik a fejőházba vezető út,
- máshová teszik a nyalósót.
Nem lehet a megtérülést szem elől téveszteni, mert könnyű olyan pénzügyi zavarba kerülni, amelynek a cég felszámolása lehet a vége. László Róbert felelősséget érez a tehenekért, köztük a sokszoros díjnyertes Joliért, „aki” már 12 éves, jóval több mint 100 ezer kiló tejet adott, és most is vemhes. A 14 alkalmazottért és családjukért, meg azért is, hogy a Hagymakertész Kft. automatáiból ezen túl is minden áldott nap friss tejet kínáljanak a makóiaknak.
A Makói Hagymakertész Kft.-nél jó évben a támogatásokkal együtt képződik 20–30 millió forint nyereség – azt rendre visszaforgatják valamilyen korszerűsítésbe. László Róbert azonban ódzkodik a milliárdos nagy telepfejlesztési pályázatoktól, mert nem biztos abban, hogy valaha is megtérülnek. „Nem jó nézni, ha a hitel ott habzsol mellettünk az asztalon” – zárja le ezt a témát.
A tejtermelés és a tejipar megviselt állapotban bukkant föl a gazdasági rendszerváltás zavaros hullámaiból.
A tej termelői ára hullámzott, de többnyire nem fedezte a költségeket. Ahol mégis megtartották a tehenészetet, ott a rendszeres bevétel a cég likviditását erősítette – a tehenészet vesztesége kisebb volt, mint a hitelkamat költsége lett volna. A legtöbb helyen szerették is a teheneket, sajnálták elküldeni az állatokat a vágóhídra.
Napjainkra azonban a tejgazdaság szereplői megtöltötték tartalommal a Tej Terméktanács és Szakmaközi Szervezet kereteit. A szakmaközi szervezet azt jelenti, hogy egy asztalnál ülnek a tejtermelők, a feldolgozók és a kereskedők képviselői. Állandó a párbeszéd és a versenyjog-konform alku köztük, jó a kapcsolatuk a Nemzeti Agrárkamarával, és sikeresen lobbiztak a kormánynál – például fejlesztési támogatásért vagy áfacsökkentésért, az országhatárokon átnyúló áfacsalások visszaszorításáért. Nem ment könnyen, többször az utcára is vonultak.
László Róbert – a terméktanács elnökségi tagja – a demonstrációs bizottság elnöke volt, amikor 2016-ban az importdömpinggel 50–60 forintra lenyomott hazai felvásárlási ár ellen tüntettek. 7,1 kilométeren át ő maga vezette Budapest kiemelt pontjain az egyik jószágot, hadd lássanak tehenet közelről a fővárosiak.
„Egy gyógyszertár előtt kilenc lépcső volt föl, kilenc le. Mondom a tehénnek: gyere, Milánó! Botlás nélkül föllépdelt a kilenc lépcsőn, a másik oldalon le. Odaértünk egy kerthelyiséghez, kértem, álljon meg a sor! Vendégek, pincérek kővé dermedve nézték – bementünk a belső végéig és vissza – egy poharat nem vertünk le. Okos állat a tehén, azzal teszünk jót vele, ha megpróbálunk az ő fejével gondolkodni. De ott a Milánó is úgy érezte, hogy necces a helyzet, becsukta a szemét és rám bízta magát.”
„A Covid-járvány első hulláma idején, amikor világszerte átvételi zavarokról, tejborogatásról érkeztek hírek, nekünk nagy erőfeszítések árán sikerült menedzselni a helyzetet” – meséli Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács és Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója.
A legmelegebb napok a kamionos határzár idejére estek, a csomagolóanyag – például az UHT tejes doboz kupakja – nem tudott bejönni, a tej nem tudott kimenni, míg nem sikerült kiszabadítani a karanténból a kamionosokat. Az iskolabezárással bedőlt az iskolatejprogram, egy időre a közétkeztetés is, de megoldottuk. A tejágazat működőképes maradt, és ez csak erősebbé tette az összefogást
– teszi hozzá.
Az ukrajnai háború közvetlen hatását nem érzi a magyar tejgazdaság. Az agrártermékekre még 2014-ben, a Krím-félsziget elcsatolása után embargót vetettek ki, idén februárban már nem volt mit letiltani. Amennyi tej kiment Ukrajnába az EU-ból, annyit most elfogyasztanak az ukrán menekültek. A közvetett hatások viszont súlyosak: például a dráguló üzemanyag, hiszen az iparág nagy tömeget szállít. A dráguló energia, mert hűteni és fűteni kell. A pénzromlás, mert importálni kell csomagolóanyagot, takarmány-kiegészítőket, állategészségügyi cikkeket. A legsúlyosabb gond, hogy az egésznek nem látni a végét.
Harcz Zoltán azonban inkább azt emeli ki, hogy 10–12 év óta emelkedik a tejtermelés Magyarországon. Állami támogatással kezd visszaépülni az a feldolgozó kapacitás, amely a rendszerváltás után csaknem megsemmisült. A hazai folyó tejfogyasztás 95–98 százalékát Magyarországon termelik meg. Rosszabb a helyzet a feldolgozott termékekkel: tíz joghurtból három magyar, a többi import. Hasonló a helyzet a sajttal és a vajjal, hozzátéve, hogy folyótejfogyasztásunk megközelíti az uniós átlagot, sajtból és vajból viszont sokkal kevesebbet fogyasztunk.
Folyamatban van a feldolgozó üzemek fejlesztése. Minden százalék számít, amit sajtban, túróban, vajban, joghurtban visszahódítunk a saját piacunkon. Választékbővítésre persze kell az import áru, de nagy lehetőségei vannak a hazai innovációnak: elsősorban laktózmentes termékekben, desszertekben, joghurtokban, sajtokban; a fogyasztói igények elé menő kiszerelésben, dobozformában, a doboznyitás és -zárás kényelmi megoldásaiban.
A terméktanácsnak vannak harcai most is. A legélesebb – amely nemcsak Magyarországon zajlik –, hogy a növényi alapú tejimitátumokat ne lehessen megtévesztő elnevezéssel, csomagolással és a valódi tej melletti bolti elhelyezéssel – tejként eladni a fogyasztóknak.
A tejtermelés átrendeződik: az egyes telepeken egyre nagyobb lesz a tehénlétszám. A genetikai fejlődés és a csúcstechnika alkalmazása következtében egyre kevesebb tehén ad egyre több tejet, amihez egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Hűtött-fűtött, koncentrált telepek, egyedre szabott takarmányozás – az itt immár forró éghajlaton a legeltetés nem versenyképes. Európában már most rekorderek vagyunk az egy telepre jutó tehénlétszám tekintetében. Több nagy telepen európai uniós és állami támogatással most építik ki a robottechnológiát. A kisebb tejgazdaságoknak inkább a feldolgozott, kézműves tejtermékek kínálnak piaci rést.
Még nem csökkent számottevően a tejfogyasztás, de meddig mehet ez így?
– Nem a tejtermelők, hanem az input anyagok és szolgáltatások drágulása miatt nőnek az árak. Reméljük, ha esetleg tovább romlik az emberek anyagi helyzete, akkor sem az alapélelmiszereken, például egy doboz tejen spórolnak majd – válaszolja Harcz Zoltán.
Létezik olyan vállalkozás, amelyik okos nyakörvet kölcsönöz a tehéntartóknak. Havi 2 millióért 600 tehénnek. A készülék érzékeli, hogy fázik-e az állat, vagy melege van, éhes-e, szomjas-e, sántít-e, ivarzik-e, szeretné-e, ha megfejné a gép. Turán, a Galgamenti Mezőgazdasági Kft. tehenészeti telepén látunk ilyen kütyüt a tehenek nyakában. Alumínium kordonok közt araszolnak a fejőház felé, mint a becsekkolásra váró utasok a repülőtéren. Ha mi volnánk az istállómester, a rendszer SMS-t küldene a mobiltelefonunkra, hogy a gyűjtött adatok alapján melyik jószággal éppen mi a teendő.
Csintalan Zoltán ügyvezető igazgató kalauzol. Ő nem gazda, nem is a téeszvilágban szocializálódott sokat látott agronómus, hanem egy fiatal agrárközgazdász. A múltat a helyi legendákból ismeri, például, hogy valaha ez volt a Galgamenti Magyar-Kubai Barátság Tsz, és ide járt üzemi gyakorlatra Fidel Castro unokaöccse, az egyik melléküzemágban pedig nyergeket gyártottak. A régi nagy téesz szétvált, ez a része szövetkezetből kft.-vé alakult, a jelenlegi fő tulajdonosa egy magyar nagytőkés, aki a Naszálytej Kft.-nek is egyik meghatározó tulajdonosa. Ez kölcsönösen előnyös: jó, ha egy tehenészetnek stabil felvásárlója, egy tejüzemnek pedig stabil beszállítója van.
Hétszáz tehén és a szaporulata él itt, ezeket az istállókat már nem lehetett pályázati pénz nélkül fölépíteni. Nagyon értékes a tehénállomány, napi átlagban 34–35 liter tejet adnak. Többet is tudnának, de most az infláció és a beszerzési nehézségek miatt vissza kellett állni az alaptakarmányozásra. Visszamondtak mértéktelenül megdrágult extra kiegészítőket, mint például a toxinkötő, ami arra való, hogyha véletlenül megpenészedne az erjesztett takarmány egy kis része, az ne okozzon problémát a jószágok emésztésében.
Másfél milliárd forintért építünk egy robotizált istállót. Ha elkészül, növeli a hatékonyságát az egész telepnek. Most külön van a fejőház, ahová az istállókból a forró udvaron át naponta kétszer áthajtják a teheneket. Stresszeli az állatot, ha rákiabálnak vagy megbökdösik, de még az is, ha sorba kell állnia a fejőház előtt. Egy tehenet egy nap most csak kétszer tudunk megfejni, pedig 10–20 százalékkal is több tejet adna, ha annyiszor fejné a gép, ahányszor az állat ennek szükségét érzi. A robotrendszerben a fejés és az etetés egyaránt a klimatizált istállóban történik. Automatika tisztítja a tőgyet, helyezi fel a fejőkelyheket, kamera rögzít minden adatot
– magyarázza Csintalan Zoltán.
A fő tulajdonossal úgy tervezték, hogy a tehénlétszámot is fölemelik hétszázról kétezerre. Ám aztán átgondolták, hogy ugyan a telepfejlesztést több száz milliós összeggel támogatja az Európai Unió – de ez általában is csak a bekerülési költség 50 százaléka. Pest megyében, amely a központi régió része, csak 40 százalék. A pályázat beadásától már az elbírálásáig jelentősen emelkedtek az építőipari árak. A nyertes pályázónak először önerőből vagy hitelből meg kell valósítania a beruházást. Csak a végén, a költségekkel elszámolva kaphatja meg a támogatást, amely lehet, hogy akkorra már csak 20–25 százaléka a teljes összegnek.
„Előre menekülünk, de nemcsak istállót kell építeni, hanem sokféle egyéb infrastruktúrát is, amire nem jár támogatás, viszont nélküle nem működik a többi. Amikor szembejött az a kérdés, hogy mindez megtérül-e valaha, letettünk a kétezer tehénről, és maradunk a hétszáznál” – mondja Csintalan Zoltán.
Ez a tízmilliós ország 20 millió embert is képes lenne élelmezni, halljuk gyakran politikusoktól. Máskor előkerülnek statisztikák, hogy a Kádár-korszak vége felé 10 millió sertés, 2 millió szarvasmarha volt Magyarországon, most meg a szabad piacgazdaságban mennyivel kevesebb van. Laikus ésszel az is helytállónak tűnik, hogy az állattenyésztés több hozzáadott értéket jelent, ezért jövedelmezőbbnek kellene lennie, mint pusztán gabonát és olajos magvakat termelni.
A valóságban azonban nem így van, még a világszínvonalú, robotizált istállók esetében sem. László Róbert hívta fel a figyelmemet még Makón, hogy az ipari input anyagok árához képest nagyon kinyílt az agrárolló, sőt a növénytermesztés és az állattenyésztés jövedelmezősége között is egyre szélesebbre nyílik.
Idejött egy ismerősöm, 300 szarvasmarhája van, meg 300 hektár földje. Azt mondja nekem: Robi, mondjál három érvet, amiért ne irtsam ki a 300 marhát! Ha csak a föld marad, minimális munkával és kockázattal szépen megélek belőle a családommal. Azt feleltem neki: ha egyszer bezárod, ott soha többé nem lesz szarvasmarha, csak a gaz fog nőni. De még ez sem igaz. Tolna megyében láttam nemrég egy bezárt szarvasmarha-telepet. Körülötte az egykori legelő, meg az istállók közt az udvar föl volt szántva, és a fal tövéig mindenütt bevetették napraforgóval
– meséli a Tej Terméktanács elnökségi tagja.
Kifelé jövet a szemembe tűnt újra a tábla: Makói Hagymakertész Kft. Akkor végre megkérdeztem:
Miért hívnak hagymakertésznek egy tehenészeti céget?
– Mert mi a hagyományos makói hagymatermesztés fenntartásával is próbálkoztunk, de tíz év veszteség után föladtuk. Csak a nevét tudtuk megőrizni.
