Az SI 13 Aero Zrt. lett az új többségi részvényese a Aero Vodochody AEROSPACE cseh repülőgépgyártó cégnek – írja az Index. Az SI 13 Aero Zrt. többségi részvényese Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, aki a honvédelmi miniszterré kinevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóftól vette meg a részesedését a legnagyobb cseh repülőgyártóban.
Az Index cikke szerint Szalay-Bobrovniczky, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, már korábban is tervezte stratégiai befektetők bevonását, miniszteri kinevezése miatt pedig összeférhetetlenség miatt meg kellett válnia egyes üzleti érdekeltségeitől. A lap idézi Hernádi Zsoltnak a Mol igazgatóságának tett nyilatkozatát, amely szerint a cseh cég és a Mol között nem áll fenn semmiféle üzleti kapcsolat.
Az Aero Vodochodynak 2021 őszén lett többségi tulajdonosa a HSC Aerojet, amelyben 80 százalékos részesedése van Szalay-Bobrovniczkynak. Idén áprilisban, két héttel a Fidesz választási győzelme után, kiderült, hogy a Magyar Honvédség tizenkét, L-39-es típusú gyakorló-kiképző repülőt vesz az Aero Vodochodytól. Akkor még nem lehetett tudni, hogy éppen Szalay-Bobrovniczkyt nevezik majd ki honvédelmi miniszternek.