Kultúra

A világ legveszélyesebb kilátója működött a római Pantheon tetején

Bjørn Christian Tørrissen / Wikimedia Commons
Bjørn Christian Tørrissen / Wikimedia Commons
A kupolát a hetvenes évek végére zárták le a turisták elől.

A közel kétezer éves Pantheon ma nem csak Róma, de a világ egyik legismertebb épülete, kilenc méteres nyílást rejtő kupolájának képével pedig a legtöbb, Olaszországban készült turistafotón találkozunk.

Az időszámításunk előtt 27 évvel, a hadvezérként is jelentős Marcus Vipsanius Agrippa által minden isten közös templomaként épített templomot első százötven évében több tűzvész és átépítés is pusztította, így mai arcát Hadrianus császár uralkodása alatt, 126-ban nyerte el.

A ma is a világ legnagyobb, 43,3 méteres vasalatlan betonkupolájával az Örök Város felé néző Pantheont jó eséllyel mindenki látta, aki néhány óránál hosszabb időt töltött a város szívében, azt azonban kevesen tudják róla, hogy a 609-ben római katolikus templommá vált antik épület tetejére legalább száz éven át fel lehetett mászni, sőt, a kupolán két lépcsősort is találunk.

Magyar Építőművészet, 1960/5. / Arcanum Digitális Tudománytár

A római ösztöndíjjal 1972-1974 közt két évet a városban töltő amerikai festőművész, Frank Baker Holmes társairól készített fotóit – amikre szimplán csak ránézve is elkapja az embert a szédülés – Matt Donovan A Cloud of Unusual Size and Shape című kötetéhez ásta elő, a látványosság történetét azonban nem sikerült feltárnia.

Az biztos, hogy a XIX. század derekán erre már rég nyitva állt a lehetőség, sőt, az útikönyvek őse, a Karl Baedeker által 1827-től rendszeresen kiadott első bédekkerek egyike konkrét javaslatokat is tesz az adrenalint hajszoló utazóknak: a vonatkozó szócikk szerint a látogatás leginkább holdfénynél ajánlott, az azonban nem veszélytelen, hiszen a lehűlt kinti, illetve a kupola alatt rekedt meleg levegő találkozása olyan szívóerővel csaphat le az emberre, ami a halálba rántja, így az oculus felé csak hason csúszva érdemes közelíteni.

Holmes és társai az utolsók közt lehettek, akiknek alkalmuk nyílt a mindenféle védőháló, vagy kötél nélküli mászásra, a város rövidesen ugyanis úgy döntött, hogy a szerencsétlen halálesetek elkerülése, illetve az állapot fenntartása érdekében többé senki sem használhatja a lépcsőket.

A szigorú szabály alól persze létezik kivétel: egy ezeréves szokás folytatásaként minden év pünkösdvasárnapján néhány tűzoltó a Szentlélek visszatérésének jelképeként rózsaszirmok tömegét szórja a belsőbe:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik