Belföld

Meghalt egy beteg anya, mert alig adtak neki enni és inni a fiai

Öt és hat év börtönre ítélt a Debreceni Törvényszék egy testvérpárt, mert nem gondoskodtak a beteges édesanyjukról, aki emiatt meghalt. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést kért a fivérekre.

A testvérek egy hajdúsági városban, kertes lakóingatlanban éltek 60 éves édesanyjukkal. Az asszony egy betegség miatt gyakran feledékennyé és zavarttá vált. Noha az elkövetők észlelték az állapotának romlását, a gyógykezeléséről nem gondoskodtak, gondozását pedig súlyosan elhanyagolták.

Az asszony állapota három évvel ezelőtt fizikálisan és pszichésen is fokozatosan leromlott. A lakókörnyezetében élő emberek hasztalan szorgalmazták gondozását, a fiai ezt mindig elhárították. Az egyik decemberi nap a napszámból hazatérő férfiak látták, hogy az anyjuk nagyon rosszul van. A mentőszolgálat a helyszínen megkezdte újraélesztését, majd kórházba szállította, azonban az asszony rövid időn belül elhunyt.

Kiderült, hogy a halála kihűlés miatti anyagcserezavar miatt következett be. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint nagyon alacsony testhőmérsékletű, és rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt az asszony. A halálát megelőző napokban nem kapott elég megfelelő minőségű táplálékot és folyadékot a fiaitól. A testén pedig kezdődő felfekvéses fekélyek voltak észlelhetők.

A fivérek azzal védekeztek, hogy az anyjuk testi romlásának az volt az oka, hogy elutasította a segítségüket. A törvényszék ezt nem fogadta el, és az ítéletében megállapította, hogy az asszony halála akkor lett volna elkerülhető, ha a vádlottak megfelelően gondoskodnak a táplálásáról, gyógykezeléséről és a lakóház megfelelő fűtéséről. Közismert, általános élettapasztalat, hogy e tennivalók elmulasztása az érintett személy halálához vezethet, a fivérek azonban ebbe belenyugodva jártak el.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint túl kevés az öt és hat év börtönbüntetés, amit a két férfi kapott. Álláspontjuk szerint ugyanis a különösen kegyetlen elkövetéshez közel álló, édesanyjuk halálához vezető bánásmód nem indokolja az enyhítő rendelkezések alkalmazását. A törvényszék mindkét vádlottal szemben eltúlzottan enyhe börtönt szabott ki, amelynek fegyházban végrehajtása nem mellőzhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik