Foci

Dél-Afrika a leggyengébb saját kapitánya szerint

Carlos Alberto Parreira szerint az általa irányított Dél-Afrika a leggyengébb a nyári világbajnokságon részt vevő afrikai válogatottak közül.

A brazil mester hazája sajtójának nyilatkozva azzal igyekezett alátámasztani kijelentését, hogy “a többi együttes felkészültebb, és olyan játékosokkal rendelkezik, akik európai nagycsapatokban futballoznak eredményesen”.

A négy évvel ezelőtti németországi világbajnokságon a brazil válogatottat irányító 67 esztendős tréner azt is megemlítette, hogy az algériai, az elefántcsontparti, a kameruni, a ghánai és a nigériai együttestől eltérően a dél-afrikai nem lehetett ott az idei kontinensviadalon. A mester szerint ugyanakkor a lemaradás kemény munkával csökkenthető, behozható a rajtig hátra lévő három hónapban. Mint fogalmazott: egy fizikailag jól felkészített csapat, melynek játékosai bíznak magukban, már csak azért is, mert saját közönségük előtt szerepelnek, eredményes lehet.

A június 11-én kezdődő tornán a hazaiak a franciákkal, a mexikóiakkal és az uruguayiakkal mérkőznek a csoportszakaszban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik