Élő Nagyvilág

Nem sikerült evakuálni a civileket a szeverodonyecki vegyiüzemből

ARIS MESSINIS / AFP
ARIS MESSINIS / AFP
  • Zelenszkij fájó veszteségekről számoltba Szeverodonyeck és Harkiv térségében.
  • Az ukrán elnök ezt követően rakétaelhárító rendszereket kért a nyugati hatalmaktól.
  • Az oroszbarát szeparatisták közölték, hogy utat nyitottak a Donbaszból a Krímbe.
  • ENSZ: három ukrán gyerekből kettő elhagyni kényszerült az otthonát a háború miatt.
  • Az amerikai külügyminiszer szerint Kínának elég megnézni az ukrajnai háborúra adott nyugati reakciót, ha Tajvan elfoglalására gondol.
  • Meghiúsult a civilek evakuálása a szeverodonyecki vegyiüzemből.
  • A háború keddi fejleményeit itt olvashatják.

Az amerikaiak aggódnak, hogy Kína Oroszország felé tájolja magát

Az Egyesült Államok szerdán felszólította Kínát, hogy hagyjon fel Oroszország ukrajnai inváziójának támogatásával és ne álljon ezzel “a történelem rossz oldalára”.

Aggódunk, hogy Kína Oroszország felé tájolja magát

– jelentette ki az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök szerdai telefonbeszélgetésére reagálva, amelyben Peking jogosnak minősítette Moszkvának a nemzeti érdekek védelmében tett lépéseit a kívülről érkező kihívásokkal szemben.

Több, mint három hónappal Oroszország Ukrajna elleni brutális támadását követően Kína még mindig Oroszország oldalán áll. Változatlanul terjeszti az orosz propagandát a világban, védi Moszkvát a nemzetközi szervezetekben, kibújik az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként viselt kötelezettségei alól és tagadja az Oroszország által Ukrajnában elkövetett atrocitásokat, mondván, hogy azokat megrendezték – tette hozzá.

Elkerülhetetlenül a történelem rossz oldalára kerülnek azok az államok, amelyek Vlagyimir Putyin oldalára állnak. Eljött az ideje, hogy a világ országainak állam- és kormányfői egyértelműen állást foglaljanak Putyin elnök arcátlan agressziója és Ukrajna támogatása ügyében

– mondta a szóvivő és ismételten óva intette a pekingi vezetést, hogy katonai támogatást nyújtson, vagy a nyugati szankciók elkerülését szolgáló támogatást adjon Oroszországnak.

Indoklás nélkül csökkentette olaszországi gázszállításait a Gazprom

Az orosz Gazprom szerdán az előző napihoz képest mintegy 15 százalékkal csökkentette az Olaszországba irányuló gázexportját is – közölte az Eni olasz energetikai vállalat, hozzátéve, hogy nem kaptak magyarázatot a csökkentésre.

A lépésre azzal egy időben kerül sor, hogy az orosz gázipari konszern visszafogja az Északi Áramlat-1 tenger alatti gázvezetéken keresztül Németországba irányuló gázszállításait is arra hivatkozva, hogy a nyugati szankciók miatt nem történtek meg időben a hálózaton elvégzendő karbantartási munkálatok.

Az Eni megerősíti, hogy a Gazprom a mai napra a gázszállítások mintegy 15 százalékos csökkentését jelentette be

– mondta egy szóvivő. Az Eni folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet – tette hozzá.

Olaszország tavaly földgázimportjának 40 százalékát, azaz mintegy 29 milliárd köbmétert fedezte orosz forrásból. Európai partnereihez hasonlóan Róma is orosz energiafüggőségének a csökkentésére törekszik az ukrajnai háború miatt.

Szerdán Roberto Cingolani, Olaszország ökológiai átmenetért felelős minisztere megpróbálta csillapítani a Gazprom lépése által kiváltott aggodalmakat, mondván, hogy a gázmennyiség csökkenése nem okozott kritikus problémákat.

Az Oroszországból érkező gázáramlásokat az ágazati szereplőkkel együttműködve folyamatosan nyomon követjük

– mondta Cingolani.

Az ország legnagyobb gázelosztója, az Italgas vezérigazgatója szintén nyugalomra intett.

Számoljunk, mielőtt bepánikolnánk

– mondta Paolo Gallo, hozzátéve, hogy Olaszországban viszonylag magas, 52 százalék feletti a gáztározók töltöttsége.

Szerdán egyébként Izrael és Egyiptom keretmegállapodást írt alá az Európai Unióval a gázszállítások növeléséről.

Medvegyev: Ki mondta, hogy Ukrajna két év múlva is rajta lesz a térképen?

Dmitrij Medvegyev, az orosz elnök régi szövetségese és az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Guardian tudósítása szerint egy Telegram-üzenetben engedett betekintést abba, hogyan vélekednek most felsőbb szinten Moszkvában a háborúval kapcsolatban.

Az üzenetben Medvegyev kifogásolta, hogy Ukrajna kétéves fizetési haladékot kapjon az energiaimportra, majd hozzátette:

Csak egy kérdés: ki mondta, hogy két év múlva Ukrajna is rajta lesz a térképen?

Meghiúsult a civilek evakuálása a szeverodonyecki vegyiüzemből

Meghiúsult a civilek evakuálása szerdán az orosz és a luhanszki szakadár erők által körülzárt szeverodonyecki Azot vegyiüzem területéről, amiért a luhanszki „népi milícia” az ukrán fegyveres erőket tette felelőssé, írja az MTI.

A milícia szerint az ukrán hadsereg ágyúzta a reggel megnyitott humanitárius folyosót, amelyen keresztül a civileket konvojban szállították volna el Szvatovébe. A tájékoztatás szerint az Azot (Nitrogén) üzem földalatti helyiségeiben rekedt emberek az ukrán oldalról érkező tűz miatt öt napja még vízért sem tudták elhagyni a létesítményt.

A népi milícia szerint a gyár területét reggel óta csak egy idős férfi hagyta el, de csak véletlenül, mert nem volt tudomása a meghirdetett humanitárius folyosóról. Az illető azt mondta, hogy a létesítményben 70-75 helyi illetőségű civil tartózkodik, és az ukrán katonák nem szóltak nekik, hogy elmehetnének.

Vitalij Kiszeljov, a csak Moszkva által függetlennek elismert „Luhanszki Népköztársaság” belügyminiszter-helyettese szerda reggel a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy az Azot földalatti bunkerjeiben és műszaki folyosóin 1000-1200 civilt, köztük 127 gyereket tarthatnak fogva az ukrán egységek.

Az üzemben lévő fegyveresek száma Kiszeljov szerint mintegy 2500 lehet, akik közül 500-600 külföldi. Számukra az orosz védelmi minisztérium felajánlotta a „mariupoli típusú megadás” lehetőségét.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy Kalibr cirkálórakéták a Lviv megyei Zolocsivnál megsemmisítettek egy, a NATO által Ukrajnába szállított fegyverek, egyebek között amerikai M777-es tarackok lőszerét tároló raktárt. Emellett precíziós légi indítású rakéták a Dnyipropetrovszk megyei Orlovcsina vasútállomása környékén megsemmisítettek amerikai és európai országokból érkezett, a Donyec-medencei hadszíntérre szánt nagy mennyiségű fegyvert és katonai felszerelést.

A beszámoló értelmében a harcászati légierő csapásai több, mint 300 „nacionalista” halálát okozták, valamint tíz tankot és más páncélozott járművet semmisítettek meg, a légvédelem pedig egy Szu-25-ös repülőgépet, hat drónt, és 12 Uragan-rakétát lőtt le.

Vannak olyan hadszínterek, ahol tízszeres túlerőben vannak az oroszok

Ukrajna reméli, hogy a NATO védelmi minisztereinek szerdai brüsszeli tanácskozásán konkrét időpontok hangzanak el arra vonatkozóan, mikor szállítják a beígért tüzérségi fegyvereket, jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Twitteren.

A tisztségviselő közölte: vannak az országban olyan hadszínterek, ahol tüzérségi eszközök tekintetében tízszeres túlerőben vannak az oroszok.

A frontvonal hossza több mint ezer kilométer. Naponta kapok üzenetet a védőinktől, hogy tartják magukat, helytállunk, de mikor jönnek már a fegyverek?

– írta Podoljak, hozzáfűzve, hogy ezt a kérdést most Brüsszelnek kívánja továbbítani, és várja a döntést.

Szerhij Hajdaj, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy a régióban tovább folynak a harcok azokért a városokért, amelyeket az orosz hadsereg még nem foglalt el, az ukrán katonák pedig egyre nehezebben képesek ellátni a védelmet.

Folytatódnak a harcok Szeverodoneckben, Toskivkában és Vrubivka térségében, Liszicsanszkban sokan megsebesültek. Az elmúlt két napban hat liszicsanszki, valamint két zolotei lakos került kórházba. Hadseregünk védi Szeverodonecket, és nem engedi az orosz erőket benyomulni Liszicsanszkba

– írta Hajdaj, hozzátéve, hogy az orosz erők lakóházakat, gyártelepeket lőnek a térségben.

Az ukrán vezérkar szerdai helyzetjelentése szerint az orosz erők heves ágyútűz alá vettek több települést a Donyeck megyei Bahmut térségében, Usztinyivkánál pedig légicsapást hajtottak végre. Szeverodoneckben és Toskivkában a kijevi vezérkar szerint sikeresen verik vissza az oroszok rohamait, de a harcok folytatódnak, írja az MTI.

NATO-főtitkár: Meg kell erősíteni a keleti harccsoportokat

A NATO-szövetségesek továbbra is biztosítják Ukrajnának a győzelemhez szükséges katonai felszerelést, a többi között nehézfegyvereket és nagy hatótávolságú rendszereket is

– jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán, a szövetség védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozása előtti sajtótájékoztatón.

A főtitkár az MTI tudósítása szerint elmondta: Oroszország Ukrajna elleni háborúja évtizedek óta a legnagyobb fenyegetést jelenti az euroatlanti biztonságra, nem csak nagymértékű pusztítást végez, de az invázió globális következményekkel is jár, „amint azt a Moszkva által szándékosan előidézett élelmiszer- és energiaválság is bizonyítja”.

Stoltenberg reményét fejezte ki továbbá, hogy a június végén Madridban megrendezendő NATO-csúcson a szövetségesek átfogó segélycsomagról állapodnak meg Ukrajna számára, és „hosszabb távú segítségnyújtást biztosítanak Kijevnek a szovjet korszakból származó felszerelésekről a modern NATO-fegyverzetre történő átálláshoz”.

A szövetségesek rendíthetetlenül kiállnak európai partnereink szuverenitása, területi integritása, továbbá az egyes nemzetek azon joga mellett, hogy külső beavatkozástól mentesen választhassák meg jövőjüket

– hangsúlyozta a norvég politikus. Elmondta továbbá, hogy a szövetségeseknek döntéseket kell hozniuk a NATO hosszabb távú helyzetéről, annak érdekében, „hogy a szövetséges terület minden centiméterét meg tudják védeni”. Ahogy fogalmazott, ehhez meg kell erősíteni a keleti harccsoportokat több légi, tengeri és kibervédelemmel, előrehelyezett felszereléssel és fegyverkészletekkel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az erősebb védelem több közös befektetést igényel.

Kivonul Oroszországból az IKEA

Az IKEA szerdán közleményben tudatta, hogy eladja összes gyárát, üzleteket zár be és leépítésre készül Oroszországban, írja a Reuters.

A bútorgyár összesen 28 ezer embert alkalmaz az oroszoknál.

Az IKEA már korábban bezáratta átmenetileg üzleteit, miután Moszkva megtámadta Kijevet.

A svéd cég ezzel együtt továbbra is fizette alkalmazottait és augusztus végéig továbbra is utalja a béreket a számláikra.

Most viszont már úgy látják, nincs rá esély, hogy a kereskedést folytassák az országban a közeljövőben. Belengették ugyanakkor, hogy még egyszer utoljára kinyitnak majd, hogy az oroszok utoljára meg tudják vásárolni bútoraikat náluk.

Az IKEA 2000-ben nyitotta meg első orosz üzletét.

Zelenszkij: Oroszország nem kíván megállni Ukrajna határainál

 Oroszország nem fog megállni Ukrajna határán, hanem tovább akar menni és le kívánja igázni a többi európai nemzetet is

–  jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a cseh parlament két házához intézett videóüzenetében.

Zelenszkij köszönetet mondott Csehországnak, amiért fegyvereket szállít országának és befogadott több százezer ukrán menekültet.

Veletek vagyunk, legyetek velünk!

–  idézte fel többször is az ukrán elnök az 1968-as csehszlovák reformmozgalom egyik nagy hatású jelszavát, amellyel akkoriban Csehszlovákia lakossága üzent a szovjet vezetéssel tárgyaló vezetőinek.

Zelenszkij szerint Ukrajnának mihamarabb meg kell kapnia az EU-tagjelölti státuszt, hogy az oroszok megértsék: az európai értékek ellen harcolnak. Hangsúlyozta, hogy számít Csehország segítségére, amely az idei második félévben betölti az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét.

(MTI)

A román elnök támogatja Ukrajna tagjelölti státuszát

Klaus Johannis, Románia elnöke sürgette az Európai Uniót, hogy adja meg Ukrajnának a tagjelölti státuszt.

Véleményem szerint a lehető leghamarabb meg kell adni a tagjelölti státuszt, ez erkölcsi, gazdasági és biztonsági szempontból is a helyes megoldás

– mondta Johannis , miután Romániában tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel.

Hozzátette, hogy június végéig döntés születhet a kérdésben.

(Al Jazeera)

Az amerikai külügyminiszter szerint Kínának is számolnia kell az egységes nyugati fellépéssel, ha megtámadja Tajvant

Sajnos az elmúlt tíz évben azt tapasztaljuk, hogy Kína egyre elnyomóbb magatartást tanúsít otthon és egyre agresszívabbá válik külföldön, beleértve a Tajvannal kapcsolatos, potenciálisan veszélyes és destabilizáló intézkedéseket

– mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter a PBS NewsHour című műsorában. Szerinte Kínának számolnia kell azzal a válasszal, melyet a nyugati hatalmak az ukrajnai orosz agresszióra adtak, amikor Tajvan megszerzésére tesz lépéseket.

Sok ország összefogott, hogy fellépjen az agresszió ellen, hogy biztosítsa Ukrajnának a szükséges támogatást, és azt is, hogy Oroszország megfizesse az agresszió árát

– fogalmazott Blinken.

Kapcsolódó
Sürgeti az idő Kínát, hogy Tajvan bekebelezésével lezárja a „nemzeti szégyen évszázadát”
Október óta napi rendszerességgel sérti meg a Kínai Népköztársaság Tajvan légvédelmi zónáját.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a Donbaszban dúló harcok borzalmas pusztításhoz vezettek Kelet-Ukrajnában.

(Al Jazeera)

Brit védelmi minisztérium: az oroszok elfoglalták Szeverodonyeck nagy részét

Közzétette reggeli hírszerzési jelentését a brit hírszerzési minisztérium, melyben közlik, hogy az immár több mint egy hónapja tartó intenzív harcok után az oroszok megszerezték az ellenőrzést Szeverodonyeck nagy része fölött. Az oroszok városi harcászattal kapcsolatos taktikájának központi elemét jelentik a tüzérségi csapások, melyek súlyos járulékos veszteségeket okoztak az egész városban.

A jelentés megállapítja, hogy az Azot vegyi üzem ostromával lekötött csapatait az orosz hadvezetés egy jó ideig nem vetheti be máshol: ugyanis az ukrán fegyveres erők egyes elemei több száz civillel egyetemben a város ipari negyedében található gyár alatti bunkerekbe húzódtak, melyet az oroszoknak vélhetően körbe kell zárniuk.

A jelentés azt is megállapítja, hogy az oroszok feltehetően az invázió tervezési szakaszában nem számoltak ilyen erős ellenállással, és elhúzódó konfliktussal.

Oroszország megadásra szólította fel a szeverodonyecki védőket

Szerda kora reggelig kaptak időt az oroszoktól azok az ukrán katonák, akik egy vegyi üzemben rejtőztek el a kelet-ukrajnai Szeverodonyeckben. Ukrajna szerint több mint 500 civil rekedt a katonákkal együtt az Azot vegyi üzemben, ahol az ukrán erők hetek óta ellenállnak az orosz támadásoknak, miután a város nagy részét földig rombolták az oroszok.

A Mariupol ostromát irányító vezérezredes, Mihajil Mizsincev felszólította az ukránokat, hogy moszkvai idő szerint reggel nyolcig „hagyjanak fel a felesleges ellenállással, és tegyék le a fegyvert”.

A szeverodonyecki csata az orosz-ukrán háború eddigi legvéresebb ütközete, amely fordulópontot jelenthet a Donbasz ellenőrzéséért vívott küzdelemben.

(Guardian)

Megélénkültek a harcok Harkivban

Heves harcok dúlnak a Harkivtól délre fekvő Izjumban – adta hírül a helyi városi tanács egyik képviselője.

Makszim Sztrelnyik a CNN-nek elmondta, hogy az orosz erők Szlovjanszk és Barvinkov irányába próbálnak előrenyomulni, az ukrán fegyveres erőknek pedig ellentámadásokkal sikerült felszabadítaniuk néhány települést Izjum külterületén.

A tisztviselő becslése szerint 15 ezer civil rekedt a békeidőben 46 ezres lélekszámú Izjumban, ahol nincs áram-, víz-, gázszolgáltatás, se mobilkommunikáció vagy internet, az infrastruktúra 80 százaléka pedig megsemmisült.

Zelenszkij ukrán elnök kedden arról beszélt, hogy továbbra is küzdeniük kell, hogy garantálni tudják Harkiv régiójának biztonságát.

Zelenszkij: A veszteségek fájdalmasak, de ki kell tartani Donbaszban

Folytatódnak a heves harcok Szeverodonyeckben és Harkiv térségében – közölte keddi videós beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az államfő elismerte, hogy Szeverodonyeckben a veszteségek sajnos fájdalmasak,  majd hozzátette, hogy ki kell tartani, ugyanis az ukrán hadsereg számára létfontosságú, hogy megőrizze a pozícióit Donbaszban.

Minél nagyobb veszteséget szenved el az ellenség Donbaszban, annál kevésbé lesz erejük folytatni a harcot. Ezért a donbaszi orientáció kulcsfontosságú, ugyanis meghatározza, hogy ki lesz a domináns fél a következő hetekben

–  vélekedett Zelenszkij.

Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy az oroszok megpróbálják megerősíteni a pozícióikat az északi Harkiv régióban, ahol elmondása szerint szintén fájó veszteségeket szenvedtek az ukránok.

(CNN)

Olvasói sztorik