Szórakozás

Király Linda: Sokkal boldogabb vagyok, mióta rájöttem, hogy le kell szarni, ki mit gondol

MTI / Mohai Balázs
MTI / Mohai Balázs
Nem vágyik arra az életformára sem, amit például Lady Gaga él.

A Három Igazság mai adásában Király Linda volt Palik Lászlóék vendége. Az énekesnő mesélt a családjáról, az Amerikából Magyarországra költözésről és arról, hogy többször is elgondolkozott azon, hogy felhagy az énekléssel. Mint mondja, annak idején a szülei óvva intették a zenei pályától, inkább az orvosi vagy az ügyvédi hivatást javasolták neki. 16 éves volt, amikor Magyarországra költöztek, ekkor még a nyelvet is alig beszélték a testvéreivel.

Elmondása szerint rengeteg pofonnal járt az az út, amit választott, de a csalódásai megedzették.

Folyamatosan voltak pofonok, amikből fel kellett állni, és ezeket nagyon nehéz volt feldolgozni. Meg az, hogy kamera előtt felnőni… 16-17 évesen éppen 5 kiló plusz van rajtam, vagy éppen lefogytam, vagy éppen kivel járok. Ez a része sem egyszerű. Mára megedződtem. Ezt kigyúrtam, nagyon-nagyon sok munkával, de az igazság az, hogy én sokkal boldogabb ember vagyok, mióta rájöttem, hogy le kell szarni, ki mit gondol

– mondta az énekesnő, aki állítja, sosem vágyott a világsztárok életére.

Az, hogy én valaha egy Lady Gaga legyek, én azt az életformát nem bírnám. Én szeretem a nyugalmat, nekem nagyon fontos a kis békességem, a kis világom, hogy el tudjak menekülni. Én azt nem szeretném.

Mint mondja, őt az teszi boldoggá, ha dalszerzőként minél szélesebb közönséghez eljut a mondandója, emellett régi vágya, hogy tehetséges gyereknek nyisson iskolát, ahol a zenei pálya lelki nehézségeire is felkészíti a fiatalokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik