Szórakozás

Azealia Banks félbehagyta félig meztelenül adott koncertjét a miami Pride-on a rossz körülmények miatt

Tim Mosenfelder / Getty Images
Tim Mosenfelder / Getty Images
A szervezők hanyagságával magyarázta, hogy a fellépés felénél leviharzott a színpadról.

Szombat hajnalban lépett a Miamiban megrendezett Wynwood Pride rendezvény színpadára Azealia Banks, az esemény egyik legnagyobb húzóneveként. A rapper fedetlen kebellel adott elő négy számot, majd panaszkodni kezdett a közönségnek, amit végül a szervezők megelégeltek, és kikapcsolták a mikrofonját. A TMZ riportja szerint az előadó ettől még idegesebb lett, eldobta a mikrofonját és leviharzott a színpadról. A koncertnek így alig fél óra után vége szakadt.

Banks később a közösségi oldalain adott magyarázatot a viselkedésére. Először az azóta felfüggesztett Twitter-profiljára írta ki, hogy a szervezők ide-oda mozgatták a fellépése kezdőidőpontját, majd annyi szárazjeget használtak a színpadon, amitől rosszul lett, mert allergiás a füstjére, és ezt előre jelezte is a rendezőknek. A biztonságát sem tudták garantálni, mivel egy rajongó megdobta valamivel a színpadon. Később 24 óráig elérhető Instagram-történetben is elmondta, mivel volt problémája. A panaszai sorát azzal nyitotta, hogy bár tudja, hogy június a Pride-hónap, az év ezen szakaszában olyan meleg van dél-Floridában, hogy az nem teszi lehetővé a kültéri programok megrendezését. Azzal is elégedetlen volt, hogy a helyszínen túl nagy volt a sár, valamint itt is megemlítette a szárazjeget. Az olcsó és ócska felszerelés sem tetszett neki, amit a rendelkezésére bocsátottak, valamint a színpad méretével is problémai voltak.

A botrányba fulladt fellépésről a Daily Mail osztott meg egy rövid videót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik