Belföld

Belépett a DK-ba az MSZP volt elnöke, Molnár Gyula

A DK Facebook-oldala
A DK Facebook-oldala
Ami tavaly még kérdéses volt, mára számára is világossá vált, Gyurcsány Ferenc pártjához akar tartozni.

Molnár Gyula a közösségi oldalán jelezte, fontos döntést hozott, belépett a Demokratikus Koalícióba. Az egykori szocialista politikus emlékeztetett rá, a rendszerváltás óta részt vesz a belpolitikában, öt cikluson át volt Újbuda parlamenti képviselője, két cikluson át polgármestere.

A politikában ezernyi dolog változhat, egyvalami azonban állandó: nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. És ha a puding próbája az evés, akkor a közösség próbája a közös munka.

Az elmúlt hónapokban sokat dolgozott együtt a DK-val, mára már nem kérdés, hogy a DK közösségéhez akar tartozni. Azt írta, ettől még marad, aki volt, és teszi a dolgát, ahogy eddig.

Az MSZP egy éve azért zárta ki korábbi elnökét, mert Molnár Gyula  „súlyosan megsértette az MSZP integritását, és a kongresszus által elfogadott stratégiáját”, amikor csak a DK támogatásával vállalta a választási megmérettetést.

Kapcsolódó
Molnár Gyula: Akart a fene DK-s lenni
Állítja, az MSZP a tudta nélkül írt alá egy megállapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik