Sport

Pérez nyerte a monacói káoszfutamot

Eric Alonso/Getty Images
Eric Alonso/Getty Images

Sergio Pérez nyerte meg a késéssel indult, majd piros zászlóval félbeszakított Monacói Nagydíjat, amelyen a versenyzők nem teljesítették az eredetileg kiírt 77 kört, három óra elteltével intették le ugyanis a futamot. Carlos Sainz lett a második, a címvédő Max Verstappen a harmadik. A pole-ból induló Charles Leclerc lecsúszott a dobogóról, a negyedik lett, így nőtt a hátránya az összetettben.

Elég hányatott volt a Monacói Nagydíj kezdése, ugyanis a 15 órára kiírt rajt előtt nem sokkal szakadni kezdett az eső, végül 70 perc csúszással, a biztonsági autó mögül indult el a futam. A safety car a második körben állt ki, utána pedig nagy taktikai csata indult a gumicserékkel, a pole-ból indult Leclerc például kétszer is kiállt a verseny első negyedében.

A monacói dolgát egy lassú bokszkiállás is nehezítette, így visszaesett a negyedik helyre, Sergio Pérez állt az élre, mögötte Carlos Sainz és Max Verstappen következett.

A 26. körben hatalmas baleset történt, Mick Schumacher veszítette el az irányítást az autója felett, a szalagkorlátnak csapódott, a Haas pedig kettétört. A német versenyző megúszta sérülés nélkül, de közel fél órára ismét leállt a verseny, nemcsak a sérült autót kellett elszállítani, de a pályát is rendbe kellett tenni.

Kapcsolódó
Kettétört Mick Schumacher autója a Monacói Nagydíjon
Piros zászlóval félbeszakították az eleve késve kezdődő futamot.

Ismét biztonsági autó mögött indult el az újabb körözés, Pérez pedig sikeresen megtartotta az első helyet. Nem sokkal később lekerült a körök számát jelző kiírás és megindult a visszaszámlálás. A hajrá előtt kettészakadt a mezőny, az első hat tisztes távolból követte egymást, majd mögöttük jelentősen lemaradva Fernando Alonso lassította le a többieket.

A futam vége váratlanul izgalmas lett, Pérez autóján ugyanis eléggé kopni kezdtek az abroncsok, össze is rázódott az élmezőny az utolsó tíz percre. A nagy kérdés innentől kezdve az volt, hogy túlzott kockázatot vállalt-e a Red Bull azzal, hogy a közepes gumikon hagyta kint a versenyzőit, míg a ferrarisok kemény keveréken csatáztak.

Pérez végül meg tudta őrizni az első helyet, így pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta. 

Sainz lett a második, Verstappen a harmadik, Leclerc pedig a negyedik. George Russell ismét a legjobb ötben végzett, mögötte pedig Lando Norris, Alonso, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Sebastian Vettel szerzett még pontot.

A világbajnokság két hét múlva a bakui Azeri Nagydíjjal folytatódik.

sofascore.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik