Nagyvilág koronavírus

Egy nap alatt 232 ezerrel nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Észak-Koreában

MTI/EPA/KCNA
MTI/EPA/KCNA

Szerdára virradóan 232 ezer új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Észak-Koreában, ezzel a fertőzöttek száma meghaladja az 1,7 milliót. A betegségbe az elmúlt 24 órában hatan haltak bele az országban, ezzel a vírus halálos áldozatainak száma 62-re nőtt – jelentette a helyi állami média a járvány kezeléséért felelős központra hivatkozva.

Az MTI által szemlézett tájékoztatás szerint a jelentések alapján már több mint egymillióan felgyógyultak a betegségből, közel 700 ezer ember viszont még mindig karanténban van.

Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy beazonosították az első koronavírus-fertőzést az országban. Az elszigetelődött Phenjannak azonban nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű koronavírusteszt ahhoz, hogy felmérjék a járvány valós elterjedését, ezért a lázban szenvedők számáról adnak hírt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója aggodalmát fejezte ki a vírus további terjedését illetően. Hangsúlyozva, hogy Phenjan sem védőoltásokat, sem teszteket, sem egészségügyi vagy technikai támogatást nem igényelt, hiába ajánlotta fel ezeket a WHO. Nemzetközi járványügyi szakértők szerint a valós fertőzöttség sokkal magasabb lehet Észak-Koreában, hiszen több variáns is van, amelyek nem okoznak fejfájást, így tesztelés hiányában sokaknál nem mutatható ki, hogy elkapták-e a vírust.

A koronavírus-járvány múlt csütörtöki megjelenése óta a 26 milliós lakosságú Észak-Koreában az egész országra kiterjedő lezárások vannak érvényben. Az ország vezetője, Kim Dzsong Un hevesen kritizálta a felelős minisztereket, amiért nem reagáltak időben a járványra, és szerinte az ő „érdektelenségük és tétlenségük” meggyengítette a járványmegelőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik