Szerdán délben kezdődött meg Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatása a parlament kulturális bizottságában. A hvg.hu beszámolójából kiderül, hogy miután a közoktatás területe is Pintérhez került, így a miniszter erről is tájékoztatást adott.
Kiderült, Rétvári Bence lesz a miniszterhelyettes, és Maruzsa Zoltán lesz (marad) az államtitkár.
Pintér elmondta, hogy a belügyminisztérium a közoktatásban is a szervezésben tud segíteni és a rend betartásában. Kiemelte emellett, hogy folytatódnak az informatikai fejlesztések, a tornacsarnokok és tanuszodák építési programját is folytatják. A hvg.hu cikke szerint Pintér többször hangsúlyozta a rendfenntartás fontosságát az oktatásban.
Rend nélkül nem lehet tanulni
– mondta a miniszter.
Pintér használható tudást ígért minden magyar tanulónak, olyan tudást, ami Európa élmezőnyébe tudja majd feltornászni az országot.
Pintér a Telex beszámolója szerint beszélt a pedagógusok polgári engedetlenségéről is. „Jogot végeztem, nem ismerem ezt a kifejezést” – jelentette ki, majd hozzátette: „egyszemélyes polgári engedetlenség” sem értelmezhető, nem része a jogrendnek, így nem fogadható el. „Fegyelmi kérdésnek tekintem” – közölte a belügyminiszter. Azt azonban elismerte, hogy sztrájk ettől függetlenül legitim eszköz.