Nagyvilág

Svédország hivatalosan is kéri felvételét a NATO-ba

Nils Petter Nilsson/Getty Images
Nils Petter Nilsson/Getty Images

Ann Linde svéd külügyminiszter aláírta kedden Svédország hivatalos NATO-csatlakozási kérelmét, amivel formálisan is véget vetnek a skandináv ország több, mint 200 év óta tartó katonai semlegességének, olvasható az MTI-n.

Úgy érezzük, a lehető legjobb döntést hoztuk meg Svédország számára

–mondta Linde az aláírási ceremónia alatt. Az aláírt kérelmet továbbítják Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak.

Magdalena Andersson svéd miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a svéd kormány úgy döntött, benyújtják a csatlakozási kérelmet az észak-atlanti szövetséghez. A nap folyamán parlamenti vitát tartottak, amelyen csaknem az összes párt támogatta a svéd NATO-tagságot.

A Svédországban kormányzó Szociáldemokrata Párt egy nappal korábban, múlt vasárnap nyilvánította ki, hogy támogatja a skandináv ország NATO-csatlakozását. Akkor Ann Linde Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: a párt történelmi döntést hozott, amelyet az indokolt, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának következtében romlott a biztonsági helyzet Svédországban és egész Európában.

A finn parlament várhatóan kedden szavaz a csatlakozási kérelem benyújtásáról. Sauli Niinistö elnök és Sanna Marin kormányfő vasárnap megerősítette, hogy Finnország be fogja adni csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A lépést a törvényhozásnak még jóvá kell hagynia, azonban szinte biztosra vehető, hogy meglesz ehhez a parlamenti többség támogatása. A finn parlamentben hétfőn kezdődött a vita az ügyben, és több mint 14 órán át tartott. Kedd reggel a törvényhozás külügyi bizottsága úgy döntött, hogy javasolni fogja a parlamentnek, hogy hagyják jóvá a csatlakozási kérelem benyújtását.

Finnország is ugyanarra hivatkozva változtatta meg álláspontját a NATO-tagsággal kapcsolatban, mint Svédország. Sanna Marin május 11-én Tokióban arról beszélt, hogy Oroszország ukrajnai háborúja nemcsak az európai, hanem a globális biztonsági környezetet is megváltoztatta, és ennek tükrében úgy látja, Finnország NATO-csatlakozása megerősítené a nemzetközi közösséget, és a közös értékek melletti kiállás jelképe lenne.

A NATO-tagállamok többsége támogatja a két skandináv ország mielőbbi felvételét, de Törökország fenntartásai megnehezíthetik a folyamatot. Ankara azzal vádolja Finnországot és Svédországot, hogy támogatja a terrorszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), és nem hajlandó kiadni Törökországnak olyan embereket, akiket azzal vádolnak, hogy a szervezethez tartoznak. Sauli Niinisto finn államfő eközben megérkezett kedden Stockholmba, ahol a nap folyamán felszólal a svéd parlamentben, és tanácskozik Magdalena Andersson miniszterelnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik