Egy főiskolai diák több mint 20 éve nem szólalt meg, mégis emlékezetes beszédet mondott a floridai Rollis College végzőseinek – írja a Good Morning America.
Elizabeth Bonker autizmussal él, 15 hónapos korában elveszítette beszédképességét a betegség miatt, ezután csak írásban, gépeléssel tudott kommunikálni.
A lányt négy egyetemi társa egyhangúlag választotta ki, hogy elmondja a beszédet a főiskola 529 végzős diákjának a május 8-ai eseményen, Bonker egy számítógépes program segítségével tudta tolmácsolni a gondolatait.
Egész életemben küzdenem kellett, mert nem hallottak meg és nem fogadtak el. A helyi újság megírta, hogy az igazgató azt mondta egy munkatársnak, hogy egy retardált nem mondhat beszédet! Ma mégis itt állok!
– mondta Bonker.
A lány társadalmi innovációból szerzett diplomát, korábban pedig létrehozott egy saját nonprofit szervezetet, a Communication 4 ALL-t, amely a nem beszélő, autizmussal élők kommunikációját és oktatását segíti, ezen kívül írt egy könyvet a gyerekkoráról “I Am In Here” címmel.
Ünnepi beszédében Bonker arra szólította fel diplomás kollégáit, hogy „szolgáljanak” a hangjukkal.
Isten adott neked egy hangot. Használd
– üzent a hallgatóknak.