Gazdaság

Százezer lehet a minimálbér

sárgacsekk (sárga csekk, csekk, csekkadó)
sárgacsekk (sárga csekk, csekk, csekkadó)

A szakszervezetek az idei reálkereset-csökkenés miatt ragaszkodnak hozzá, hogy legalább százezer forint legyen jövőre a minimálbér, és 116 ezer forint legyen a bérminimum. Ezen túl legalább átlagosan bruttó 5 százalékos béremelést tartanak szükségesnek.

Az MSZOSZ elnöksége áttekintette a bérek és keresetek ez évi alakulását és megállapította, hogy az adóváltozások következtében 2012-ben a munkavállalók jelentős mértékű reálkereset-csökkenést szenvedtek el. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bére átlagosan 1,6 százalékkal emelkedett, miközben az infláció 6 százalékos szintet ért el. Ez azt jelenti, hogy közel 5 százalékos vásárlóerő-vesztés következett be.

Ragaszkodnak a százezerhez

Az MSZOSZ Elnöksége 2013-ra a minimálbérek emelését elengedhetetlennek tartja, mert különösen az alacsony jövedelemmel rendelkezők esetében az idei infláció és a jövő évre várható további 5-5,5 százalékos áremelkedés elviselhetetlen nehézségeket jelent.

Mindezek alapján, az MSZOSZ Elnöksége ragaszkodik az egységes kötelező minimálbér intézményének fenntartásához, és ahhoz, hogy a minimálbér és a szakmai bérminimum közötti különbség legalább tovább ne csökkenjen.

Az MSZOSZ Elnöksége 2013-ra a minimálbérnél minimálisan 100 000, a szakmunkás bérminimumnál pedig a 116 000 forintra emelést tartja szükségesnek.

Átlagosan 5 százalékos béremelés indokolt

Országosan nem teljesült az a politikai elvárás, hogy senki nem jár rosszabbul. Ahhoz, hogy további értékvesztés ne következzen be, hogy az átlagkereset reálértéke 2013-ban ne csökkenjen, a minimálbérek rendezésén túl legalább bruttó 5 százalékos bérnövekedésre van szükség.

Az átlagos és átlagnál alacsonyabb keresetek ezt meghaladó mértékben kell, hogy emelkedjenek, míg az átlagkereset feletti jövedelmeknél a szuperbruttó kivezetése maga is biztosít növekedést – tették hozzá.

Tarthatatlan állapot

Jelenleg nem ismeretesek a 2013-as évi költségvetés végleges számai, milyen lesz például az adópolitika, a munkahelyvédelmet szolgáló kedvezmények mértéke, de a munkavállalók teljesítményükkel rászolgáltak az emelésre, ugyanakkor a megélhetésük erőteljesen megnehezült. Tarthatatlan az az állapot, hogy a munkavállalók napi 8 órai munkával megkeresett bérükből nem tudnak megélni.

Az MSZOSZ Elnöksége hangsúlyozza, hogy a béreknek a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek közötti tárgyalások, megállapodások eredményeként kell alakulniuk. Kezdeményezik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását, és azt, hogy kezdődjenek tárgyalások az érdekegyeztetés létező szintjein és fórumain a 2013-as bérek reálértékének megőrzését biztosító megállapodások megkötése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik