Belföld

Jogerősen 15 évet kapott a főnökét elégető és elásó tatabányai munkás

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Jogerősen tizenöt év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a H. Imrét, aki két évvel ezelőtt megölte, elégette, majd elásta a munkaadóját Tatabányán. A holttest eltüntetésében segédkező élettársa hat hónap helyett tíz hónap letöltendő szabadságvesztést kapott.

H. Imre mindenesként dolgozott a későbbi áldozata ingatlanain. A férfi élettársa is a sértett alkalmazásában állt, takarítási és adminisztrációs munkákat végzett, továbbá az élettársa tudtán kívül szexuális szolgáltatást is nyújtott neki.

A táblabíróság tájékoztatása szerint a tulaj elégedetlen volt a munkás által elvégzett felújítási munkákkal, ezért sértő módon szidalmazta a munkást, majd kiment az épületből. H. Imre követte, és azt kérte tőle, beszéljék meg a dolgot. A gazda azonban hangosan szidalmazta, majd vállon lökte.

Ettől H. Imre dühbe gurult és nagy erővel ököllel kétszer arcon ütötte a tulajt, aki a földre zuhant. A gazda mondta, hogy azonnal hívja a mentőket és a rendőröket, amire a támadója megrémült és a földről felkapott egy vasat, amivel kétszer egymás után tarkón vágta az áldozatát, aki ezután már nem mutatott életjelet.

A tettes a helyszínre hívta élettársát, felmosták a vértócsát, majd átkutatták a gazda terepjáróját, ahol megtalálták mobiltelefonját és némi készpénzt. Az áldozat nadrágja zsebében az elkövető talált 260 ezer forintot, amit elrakott magának, mert úgy gondolta, hogy az a havi fizetése.

A terheltek ezt követően fekete zsákot húztak a holttestre és a terepjáró platójára tették. Az áldozat holtestét a gépkocsi-utánfutóján lévő szemét közé helyezték, majd a gazda tanyájára szállították. Ott a férfi a szemétégetésre használt gödörbe helyezte a holttestet, majd gázolajat locsolt rá és a szeméttel együtt meggyújtotta és elásta.

Az elsőfokú bíróság 15 évre ítélte a férfit, míg élettársa fél év letöltendőt kapott. A két vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla helybenhagyta a férfi büntetését. Ez azt jelenti, hogy H. Imre a börtönbüntetés kétharmadának kitöltését követően – az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával –  2030 májusában szabadulhat a legkorábban. Élettársának túl enyhének tartották a büntetését, ezért ő tíz hónap letöltendőt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik