Nagyvilág

Hetvenhét év után azonosították a nácik egy áldozatát Hollandiában

Hetvenhét év után azonosítottak Hollandiában egy férfit, akinek holttestét a második világháború után egy tömegsírban találták meg a nácik legrosszabb hollandiai börtöne mellett – írja az MTI.

“Egy bűnügyi regénybe illő hosszú nyomozás”, benne az áldozat maradványainak összehasonlító DNS-vizsgálata eredményeként sikerült hivatalosan is megállapítani, hogy az illető egy bizonyos Cornelius Pieter “Kees” Kreukniet nevű ellenálló, aki 50 év körüli lehetett halála pillanatában, és aki egy Hágában illegálisan terjesztett újság nyomtatásában vett részt – közölte egy alapítvány, amely a háborús eltűntek felkutatásának szenteli tevékenységét.

Kreuknietet 1944-ben tartóztatták le a németek, amikor az újság nyomtatásához egy rossz címre küldött papírszállítmány felkeltette a náci titkosszolgálat figyelmét.

A vizsgálat során megállapították, hogy a férfit kivégzőosztag lőtte le, majd testét egy tömegsírba dobták Hágában, a Scheveningen kerületben lévő börtön területén kívül. Holttestét – másik nyolc emberével együtt – 1947-ben fedezték fel, és mindannyiukat ismeretlenként temették el.

A Ronald Klomp vezette alapítvány a hadsereg holttestazonosító szolgálatával karöltve széles körű kutatást indított, kezdve a férfin talált ruhamaradványokkal, amelyek elvezettek egy, a lakhelyéhez közeli bolthoz, és tanulmányozva a börtönkartotékokat, amelyek szerint a fogoly tüdőgyulladásban halt meg. A ruházatnak és a fogászati leleteknek köszönhetően végül sikerült eljutni egy rokonhoz, a férfi egy dédunokaöccséhez, akinek összehasonló DNS-vizsgálatával végleges megerősítést nyert az áldozat személyazonossága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik