Szórakozás

Felfüggesztették a brit politikust, amiért pornót nézett a parlament üléstermében

RICHARD TOWNSHEND / UK PARLIAMENT / AFP
RICHARD TOWNSHEND / UK PARLIAMENT / AFP
Neil Parisht átmenetileg felmentették frakcióvezetői pozíciójából.

Nyilvánosságra hozták annak a brit politikusnak a nevét, aki a parlamenti ülésteremben nézett pornót: kiderült, hogy Neil Parishról van szó. A konzervatív politikust átmenetileg felmentették frakcióvezetői pozíciójából, vizsgálat indult ellene – írja a BBC.

A brit sajtóban már a hét eleje óta körözött a történet: többen is névtelenül tettek bejelentést egy képviselő ellen, aki állítólag a parlamenti ülés közben nézett tőlük nem messze pornót a telefonján a Westminster-palota egyik üléstermében. Az ügy nagy botrányt kavart a brit politikában, még Boris Johnson is megszólalt az ügyben elfogadhattalannak nevezve a történteket. A politikus személyazonosságát egész mostanáig homály fedte, most azonban mégis nyilvánosságra hozták a nevét.

Neil Parisht 2010-ben választották be a brit alsóházba, azóta pártja fontos alakja lett, sőt, 2015-ben a környezetvédelmi bizottság elnökének választották. A 65 éves politikus korábban az Európai Parlament tagja volt. Parish szűkszavú nyilatkozatot adott ki az ügyben, amelyben azt írta, együttműködik majd a vizsgálat során. A politikust egyébként pont néhány napja kérdezték az épp akkor kirobbanó botrányról, akkor azt mondta, komolyan kell venni az ilyen ügyeket, és ki kell vizsgálni őket.

Frissítés: Parish azóta nyilatkozott az ügyről a BBC-nek kínosnak nevezve azt, ám hozzátette, hogy családja mellette áll, és támogatja. Az egyik újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy véletlenül nyitotta meg az oldalt, ám ennek további firtatására azt válaszolta, majd a vizsgálat kideríti az igazságot az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik