Belföld

Egy hónapra megnyitják a 3-as metró középső szakaszát

MTI / Bruzák Noémi
MTI / Bruzák Noémi

Május közepén indul a 3-as metró felújításának utolsó üteme – írja az MTI a Budapesti Közlekedési Központra hivatkozva. Radnai Tibor, BKV metrófelújításért felelős projektigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy

a teljes felújítás 2023 márciusa végére fejeződhet be.

A tervek szerint május 14-én azonban valamivel több, mint egy hónapra forgalomba helyezik a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Klinikák állomásokat, a metrópótlást pedig a Göncz Árpád városközpont-Kálvin tér útvonalra helyezik át.

Május közepétől így a déli szakaszon a metró Kőbánya-Kispesttől a Kálvin térig közlekedik majd, azonban a Nagyvárad téri állomáson a szerelvények nem állnak meg. Az északi szakaszon ezalatt a metró Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között lesz majd elérhető.

A tájékoztatás szerint nyáron lesz még egy hosszabb lezárás június 18. és augusztus 14. között.

Ekkor a metró csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekedik majd. Ez idő alatt a fennmaradó hosszú szakaszon, azaz egészen a Kőbánya-Kispest végállomásig –nyolc héten keresztül – pótlóbuszokkal utazhat majd a metró közönsége.

Az ígéretek szerint az akadálymentes, klimatizált metrópótló buszok csúcsidőben továbbra is 45 másodpercenként követik majd egymást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik