Belföld

Fokozott kockázatúnak minősítette a Nébih a legnagyobb belföldi mézeladó vállalkozás tevékenységét

Oláh Tibor / MTVA
Oláh Tibor / MTVA
A Nébih elrendelte Klenáncz József két akácmézének forgalomból való kivonását.

Elrendelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a legnagyobb belföldi mézeladó, Klenáncz József két újabb akácmézének (az A3 és A5 tételazonosítóval megjelölt termékeknek) a forgalomból való kivonását és a fogyasztóktól való visszahívását. A CBA-üzletekben is érdekelt Klenáncz mézeivel most is ugyanaz a probléma, mint korábban: nem lehet megállapítani, hogy milyen alapanyagok felhasználásával készült, és azt sem, hogy ezen alapanyagok honnan származnak.

Vagyis ezek a mézek nem nyomon követhetőek, így egészséget veszélyeztető, nem biztonságos élelmiszernek minősülnek

– írják a Nébih oldalán.

Miután fél éven belül már hat különböző összetételű Klenáncz-féle akácmézet vontak ki a forgalomból, megkérdeztük a Nébihet arról, hogy a büntetések kiszabásán túl vannak-e más eszközei is a hatóságnak, hogy a visszatérően jogsértéseket elkövető Klenáncz ellen fellépjenek, adott esetben lehetséges-e valakit például eltiltani tevékenységétől, vagy meghatározott időre kitiltani termékeit a boltokból. A Nébih válaszában arról írt, a törvény lehetőséget ad arra, hogy a hatóság

  • legfeljebb egy évre, teljesen vagy részlegesen felfüggessze vagy korlátozza a tevékenységet,
  • a működést legfeljebb három évre megtiltsa,
  • az újbóli működést feltételhez kötheti a feltárt jogsértés súlyával arányosan, a jogsértésben rejlő kockázat mértékének és jellegének figyelembevételével. Ezt a szankciót hatóság jellemzően a szabályos működés visszaállításáig alkalmazza.

A konkrét üggyel kapcsolatban megjegyzik, hogy Klenáncz József nem kizárólag akácméz csomagolását végzi az üzemben, hanem vegyes virágmézet is előállított, ezzel a tevékenységgel kapcsolatosban pedig jogszabálysértést nem állapítottak meg.

„A vállalkozás nyilatkozata szerint akácméz-csomagolást 2021 novemberétől nem végez, amit a helyszínen történt ellenőrzések, valamint a kiskereskedelmi egységek ilyen irányú monitorozása is megerősített” – írja a Nébih. Vagyis a hatóság oldalán nemrég közzétett jogsértés Klenáncz egy korábbi termékét érinti.

A Nébih hozzáteszi, hogy a „kockázat mértéke és jellege” nem egyenlő az alapvetően azonos jellegű, csak más-más tételekben feltárt jogsértések számával. Az üzemben eddig végzett számos ellenőrzés alapján a Nébih végül arra jutott, hogy „az akácmézeken kívül a további termékcsoport(ok) gyártásának korlátozása nem lenne arányos az akácmézzel kapcsolatos elkövetett jogsértések szankciójaként.

Ezzel együtt mivel hatóságunk kockázatértékelési rendszere a számos jogsértés miatt az érintett vállalkozás tevékenységét – az előállított termék fajtájától függetlenül – fokozott kockázatúnak minősítette, a létesítmény ellenőrzése és termékeinek mintavételezése az eddigieknél gyakrabban fog megtörténni és az esetleges ismétlődő jogszabálysértés esetén a szankciók mértéke is jelentősen emelkedik

– írta a Nébih a 24.hu-nak.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a vállalkozó az eddigi jogsértéseket néhány millió forintos büntetéssel megúszta.

Kapcsolódó
Pármilliós büntetéssel megúszta, hogy kamu akácmézzel kereskedett
A Spar leállította az összes Klenáncz-akácméz rendelését, és jelenleg a Tesco sem vásárol belőlük, ám az üzletekben még megtalálhatók a korábban beszerzett Klenáncz-termékek. Igaz, ezek valódi akácmézek.

A Spart, a Tescót és a CBA-t arról kérdeztük: a most visszahívott mézeket forgalmazták-e, illetve hogy üzleteikben lehet-e még Klenáncz-féle mézeket kapni, továbbra is töretlen-e a bizalom?

  • A CBA-tól cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, ami nem meglepő annak tudatában, hogy Klenáncz az egyik cégével nyolc magyarországi CBA-üzlet tulajdonosa. Egy nagyobb CBA-üzlet polcain viszont nem láttunk egyetlen Klenáncz-akácmézet sem, miközben a virágmézéből bőven lehetett vásárolni.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően megkaptuk a CBA válaszát. Azt írták, hogy egyeztettek a beszállítóval, aki a kifogásolt akác termékeket visszahívta. Jelenleg a Klenáncz méhészet a CBA bolthálózatába virágmézet szállít, amiről megfelelő laboratóriumi vizsgálattal rendelkeznek. Hozzátették: „a hozzánk beszállított termelői mézeket minden esetben állatorvosi igazolással szállítják a termelők, mely igazolja, hogy a méz emberi fogyasztásra alkalmas, állategészségügyi szempontból megfelelő.”

  • A Tesco forgalmazta az érintett mézeket, de már nem elérhetők az áruházak polcain – írták. Arra nem válaszoltak, hogy egyéb Klenáncz-féle mézeket árulnak-e, de az egyik Tesco Expresszben nem láttunk Klenáncz-mézeket.
  • A Sparnál nem lehetett kapni az A3 és A5 tételazonosítóval megjelölt akácmézet, miután a cég a korábbi jogsértések miatt úgy döntött, hogy az összes Klenáncz-akácmézet tételazonosítótól függetlenül eltávolítják a választékukból, és már nem forgalmazzák ezeket. Klenáncz-virágmézeket viszont még lehet vásárolni a Sparban, miután ezekre vonatkozóan nem volt semmilyen hivatalos eljárás.

A folyamatos jogsértések ellenére az állami támogatásokból bőven jut a legnagyobb hazai mézeladónak. A Magyar Államkincstár nyilvántartása szerint a vállalkozó tavaly 25 millió forint közpénzt kapott különböző jogcímeken. A palyazat.gov.hu oldal szerint pedig 30 millió forint agrár-környezetgazdálkodási uniós támogatást is megítéltek neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik