Belföld

Egymást vádolják a pártok

A Fidesz szerint az MSZP megsértette a kampánycsendet, az MSZP szerint viszont a Fidesz követett el jogsértéseket

A Fidesz szerint az MSZP országos telefonos kampányt folytatott az európai parlamenti választás napján. Az ellenzéki párt a helyi választási bizottságokhoz, valamint az Országos Választási Bizottsághoz fordult a “súlyos törvénysértés” miatt, és feljelentést tett a rendőrségen.

A Fidesz a Magyar Telekomhoz fordult

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének közleménye szerint az egész ország területéről érkezett bejelentések alapján világossá vált, hogy az MSZP a szavazás napján is “törvénysértő módon akarja manipulálni az emberek akaratát és a választás végeredményét”.

A Fidesz szerint a kormánypárt több különböző automata hívásban az MSZP-re való szavazásra és koalíciós partnerének támogatására buzdított, valamint a Fidesz és a szélsőséges erők összemosásával provokált.

A Fidesz felszólította a Magyar Telekomot a törvénysértő telefonhívások saját hálózaton belüli forgalmazásának leállítására. A Magyar Telekom illetékeseinek jelzése szerint ehhez az Országos Választási Bizottság (OVB) döntése szükséges, ezért a Fidesz az OVB ülésének azonnali összehívását kezdeményezte.

Nyakó visszautasít, és vádol

Az MSZP a leghatározottabban visszautasítja a Fidesz rágalmait; a szocialisták szerint az ellenzéki párt sértett kampánycsendet – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője Szijjártó Péter közleményére reagálva.

“Az kiabál, akinek a háza ég” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint az MSZP országos telefonos kampányt folytatott vasárnap délelőtt óta.
Nyakó István elmondta, azt tapasztalják, hogy éppen a Fidesz az, amely ezt a törvénysértést minden megyében elkövette. Hozzátette: már Pécsett is találkoztak ezzel a módszerrel.
Közölte, hogy a területi választási bizottságokhoz fordultak ez ügyben.

Az MSZP szóvivője utalt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének korábbi szavaira, aki egy kampánygyűlésen a kampánycsend megsértésére buzdította a Fidesz aktivistáit, és azt mondta, hogy a jogászok majd elrendezik, “oszt, jó napot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik