Szórakozás

Julia Roberts azért nem vállal romantikus filmet, mert szerinte egyik forgatókönyv sem elég jó

Anthony Harvey / FilmMagic / Getty Images
Anthony Harvey / FilmMagic / Getty Images
Úgy érzi, nincs, ami megüsse azt a szintet, amit korábbi vígjátékai hoztak.

Julia Roberts színésszel nemrég a New York Times magazin készített interjút, amelyben főként karrierjéről beszélgettek. Ennek kapcsán pedig természetesen szóba kerültek Roberts korábbi filmjei is, például a Sztárom a párom vagy az Álljon meg a nászmenet! is. A riporter arra volt kíváncsi, tervezi-e még, hogy valaha szerepel majd romantikus vígjátékban, mire Roberts kifejtette, hogy az, hogy mostanában nem vállalt el egyet sem nem azt jelenti, hogy nem is szeretne.

Az emberek azt gondolják, hogy mivel hosszú ideje nem szerepelt ilyen kategóriájú filmben, az amiatt van, mert nem is akarok. Ha olvastam volna egy forgatókönyvet, ami legalább olyan jól meg van írva, mint a Sztárom a párom vagy annyira vicces, mint az Álljon meg a nászmenet!, elvállalnám. Nem találtam hasonlóan jó forgatókönyvet mostanáig, amiben szerepeltem is és Ol Parker írta.

Ezután pedig kifejtette, hogy az elmúlt tizennyolc évben három gyereket nevelt otthon, akiknek iskolai programjaik és férje munkája mellett nem olyan egyszerű kitalálnia, hogy mikor ér rá leforgatni egy filmet.

Kapcsolódó
Julia Roberts megpecsételi Richard Nixon sorsát új sorozatában
Az Oscar-díjas színésznő Martha Mitchellt, egy ellentmondásos és szabadszájú politikusfeleséget alakít, aki elsőként kötötte Nixon nevét a Watergate-botrányhoz a nyilvánosság előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik