Foci

Nagy izgalmak az Európa-bajnokságért

Az utolsó fordulót rendezik kedden a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságért folyó selejtezősorozatban.

Tizenhat együttes vehet részt az ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó-Eb-n jövő nyáron. Mivel két ország is rendezőként kap szerepet, 14 pozícióért küzdött két éven keresztül a mezőny, amely jelen esetben 51 ország válogatottját jelenti.

Összesen kilenc csoportot képeztek, ezek közül háromban csak öt, a többiben hat válogatott szerepelt. A csoportok győztesei mellett a legjobb második is automatikusan résztvevő, a többi nyolc második helyezett egymással küzdve dönt majd a maradék négy helyről (a pótselejtező sorsolását csütörtökön tartják).

Akik már ott vannak az Európa-bajnokságon
Ukrajna, Lengyelország (a két rendező), Németország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Anglia.

Öt válogatott már megnyerte csoportját (lásd fent), négy kvintettben/szextettben viszont még nagy a harc az első helyért, míg hat együttes (Dánia, Norvégia, Portugália, Svédország, Görögország és Horvátország) a legjobb második pozíciójáért hajt.

A-csoport:

A németek arra hajtanak, hogy százszázalékos teljesítménnyel abszolválják a csoportot, ehhez Belgiumot kell legyőzniük odahaza. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, csakhogy a belgák még odaérhetnek a második helyre.

Jelenleg 15 pontjuk van, a törököknek 14. Guus Hiddink válogatottja Azerbajdzsánt fogadja, a papírforma tehát a török pótselejtezős pozíciót ígéri.

B-csoport:

Ki gondolta volna a sorozat elején, hogy Örményország nevével találkozunk majd a végelszámolásnál. Pedig így van. Igaz, hogy Oroszország (20 pont), Írország (18 pont), Örményország (17 pont) a jelenlegi sorrend, ám az „ázsiai” válogatott Írországban meglepetést okozhat.

Szegény írek, anno a franciák ellen Henry kezezős góljával buktak el a vb-ért folyó pótselejtezőn, most a második helyet bukhatják el, ha nem igyekeznek. Az oroszoknak Andorra maradt a végére, biztosnak látszik tehát az Advocaat-legénység első helye.

C-csoport:

Olaszország nyeregben, Szerbia izgulta. Cesare Prandelli itáliai válogatottja legutóbb 1-1-et játszott Belgrádban, a szerbek bizony sajnálhatják, hogy Marchisio már a 1. percben betalált és csak 1 pontot szereztek. Észtország ugyanis megtréfálhatja Ivanovicékat.

A balti államnak 15, a balkáninak 14 egysége van, kedden pedig Olaszország-Észak-Írország és Szlovénia-Szerbia találkozókat rendeznek. Mivel az egymás elleni összevetésben az észtek jobbak, Szerbiának csak a győzelem elég a második helyhez!

D-csoport:

A franciák és a bosnyákok egymás ellen döntik el az első és a második hely sorsát. 20-19 a franciák javára a mostani helyzet, így a Stade de France közönsége már egy döntetlennel is elégedett lenne – kivételesen.

E-csoport:

Az a fránya hollandiai 3-5. Ha ott megcsípünk egy pontot, most jó eséllyel pályázhatnánk a pótselejtezős helyért. Amennyiben megverjük a svédektől pénteken 2-1-es vereséget szenvedő Finnországot, 21 ponttal zárjuk a sorozatot. Kevés együttesnek, összesen négynek –- reálisan kettőnek – van még esélye arra, hogy másodikként elérje ezt a pontszámot.

Az utolsó forduló tét nélküli a Puskás Ferenc Stadionban, Stockholmban (Svédország-Hollandia) azonban nem. Az orange elérheti a briliáns 10/10-es mérleget, a hazaiak viszont komoly eséllyel pályáznak a legjobb második megtisztelő és Eb-részvételt jelentő pozíciójáért.

F-csoport:

Mivel a görögök pénteken megverték a horvátokat, elég egy pontot szerezniük Grúziában az első helyért. Ha ez nem jön össze, izgulniuk kell. Déli szomszédaink a letteket fogadják. Ha nyernek, mindenképpen jól járhatnak (ha a görögök kikapnak Grúziában Eb-résztvevők, ha pontot szereznek, a legjobb második hely jöhet össze).

G-csoport:

Az egyetlen csoport, ahol minden kérdés eldőlt: Anglia kijutott az Európa-bajnokságra, Montenegró pótselejtezős, és már nem lehet legjobb második. A tornáról lemaradó Svájc kénytelen lejátszani utolsó meccsét a vidám Montenegró ellen.

Ahol bármi megtörténhet – a H-csoport
A portugálok, a dánok és a norvégok, na meg a mérleg nyelvét jelentő ciprusiak lesznek a „Ki jut tovább a H-csoportból?” című négyszereplős, egész estés thriller főszereplői.
A jelenlegi állás:
1. Portugália 16 pont (20-10)
2. Dánia 16 pont (13-5)
3. Norvégia 13 pont (7-6)
4. Izland 4 pont
Az utolsó körben a dánok a portugálokat fogadják, a norvégek Ciprust. Ha a koppenhágai meccs döntetlenre végződik, a luzitánok kijutnak az Eb-re, a dánok pótselejtezősök (de nem legjobb csoportmásodikak).
Bonyolítja a helyzetet, hogy a portugálok és a norvégek egymás ellen semmire se mentek (1-0 itt is, ott is), így a gólarány dönthet közöttük azonos pontszám esetén. Ha a norvégek nagyon nyernek és a portugálok nagyon kikapnak, az északiak mennek pótselejtezni.
A dánok ki is kaphatnak, akkor is csoportmásodikak lesznek, mert ugyan lehet azonos pontjuk a norvégekkel, az egymás elleni eredmények nekik kedveznek.

I-csoport:

A világbajnok spanyolok már ott vannak az Eb-n, a pótselejtezős helyért a csehek és a skótok küzdenek. A briteknek 11, a cseheknek 10 pontja van, az egymás elleni eredmény utóbbiaknak kedvez.

Mivel Litvánia-Csehország és Spanyolország-Skócia találkozókat rendeznek kedden este, egy esetleges vilniusi iksz a cseheknek kedvezne.

A legjobb második helyezett esete
Könnyen lehet, hogy a mi csoportunkból kerül ki az a csapat (igen, a svéd), amelyik a legjobb második helyezettként automatikusan részt vehet az Európa-bajnokságon.
Mivel három 5 fős csoportot is kialakítottak, és nem lenne igazságos a pontszámokat ennek alapján összehasonlítani, a hatfős csoportokban az utolsó helyezett ellen megszerzett pontokat levonják abban az összehasonlításban, amely a legjobb második meghatározását hivatott eldönteni.
Értelemszerűen a svédek hat pont mínusszal indulnak San Marino miatt, így jelenleg 15 pontjuk van. Az alkalmi listavezető Dánia, akik ha megverik a portugálokat, révbe érnek.
Ellenkező esetben szorítaniuk kell a holland sikerért. Ez csak egy eset, még számos akad, a lényeg, hogy a skandináv duó mellett Horvátország, Portugália, Görögország, Norvégia is nagyon szerencsés esetben megválthatja jegyét Ukrajnába és Lengyelországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik