Gazdaság

Matolcsy: be kell avatkozni a pénzügyi rendszerbe

A magyar pénzügyi rendszer résztvevői a gyakorlatban inkább monopolhelyzetűként viselkednek, ezért a problémás területeken a kormánynak be kell avatkoznia - közölte Matolcsy György.

Itt említette meg a nemzetgazdasági miniszterjelölt a nemzetközi összehasonlításban is magas kamatmarzsot és banki költségeket, hogy a jegybanki alapkamat csökkentést a pénzügyi rendszer nem, vagy csak lassan juttatja el a fogyasztókhoz, illetve a devizahitelesek problémáját.

Az állami felelősségvállalás a devizahitelesek problémájának rendezésében véleménye szerint nem mindenkinek érdeke, ezért is folyik nagy csata annak szükségességéről. Hangsúlyozta azonban: az új kormánynak segítenie kell a hibás kormányzati és jegybanki politika következtében sérülékeny helyzetbe került százezreken.

A következő hetekben a kormánynak elő kell állnia olyan javaslattal, amely önkéntes alapon utat nyit a forintra átváltás, vagy a tulajdon bérleti joggá történő átváltása előtt, a terherviselésben pedig a bankrendszernek is részt kell vennie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik