Gazdaság

Matolcsy kiemelt szerepet szán a turizmusnak

A turizmusnak kiemelt szerepe lehet a magyar gazdaság növekedésében és a következő 10 évben létrehozandó egymillió új munkahely kialakításában - mondta Matolcsy György.

A turizmus nemcsak a létrehozandó egymillió új munkahely harmadát adhatja, de hozzájárulhat ahhoz is, hogy a nyolc általánost nem végzett, szakképzetlen munkaerőt is felszívja – hangsúlyozta a kijelölt nemzetgazdasági miniszter.

Hozzátette azt is, hogy újra kell alkotni a turizmus koncepcióját, törvényt kell alkotni az ágazatról, és javítani szükséges a turizmus közgazdasági környezetét.

A szakképzés reformra szorul – jelentette ki a miniszterjelölt, aki a német mintát tartja kívánatosnak, ahol a gyakorlati képzésre háromszor annyi időt fordítanak, mint Magyarországon.

Kutatásra és fejlesztésre jelenleg Magyarország a GDP egy százalékát fordítja, ezt a következő négy évben évente 0,1-0,15 százalékkal szükséges növelni, így négy év alatt 1,5 százalékra emelkedhet az arány – jelezte Matolcsy György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik