Tudomány

Ez az egészségi probléma minden évben a globális népesség felét érinti

Lars Jacob Stovner, a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársa, illetve kollégái új tanulmányukban a tartós és súlyos fejfájás előfordulását vizsgálják – írja a ScienceAlert. A szakértők 1961 és 2020 között megjelent publikációkat elemeztek, az adatok az általános fejfájásra, a migrénre és a tenziós fejfájásra vonatkoztak. Az eredmények alapján minden évben az emberek mintegy 52 százaléka szenved valamilyen fejfájástól.

A csapat 357 tanulmányt vizsgált felül, a publikációk többsége magas jövedelmű országban készült. A helyzet alaposabb megértéséhez más államokból is szükség lenne információkra.

Jamie Grill / Getty Images

A szakértők arra jutottak, hogy a migrén globális elterjedtsége 14, a tenziós fejfájásé pedig 26 százalék.

Naponta a globális népesség 15,8 százaléka tapasztal fejfájást.

Stovnerék szerint a különböző fejfájások elterjedtsége továbbra is magas, és sokakat érintenek. A szerzők úgy vélik, a megelőzéssel és jobb kezeléssel lehetne csökkenteni a terheket.

A kutatók azt is megállapították, hogy az összes típus gyakoribb a nőknél. A nők 6 százaléka számolt be arról, hogy havonta legalább 15 napon fáj a feje, a férfiak esetében az arány 2,9 százalék volt.

A migrén gyakorisága a vizsgált időszakban egyre nőtt. A szakértők szerint ennek hátterében valószínűleg a módszertan fejlődése áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik