Élő Nagyvilág

Nem állnak messze a népirtástól a Bucsában történtek Boris Johnson szerint, a NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülni

Alexey Furman / Getty Images)
Alexey Furman / Getty Images)
  • Ukrán ügyészek szerint csakenm ötezer különböző orosz háborús bűnt, köztük nemi erőszakot vizsgálnak.
  • A NATO külügyminiszterei újabb tárgyalásokat folytatnak Ukrajna támogatásáról.
  • Az Egyesült Államok saját készletéből azonnal szállít 100 millió dollárnyi rakétaelhárító fegyvert Ukrajnába.
  • Huszonöt nőt erőszakoltak meg orosz katonák Bucsában az ukránok szerint.  Boris Johnson azt mondta, Bucsában és Irpinyben összekötözött kezű civileket mészároltak le.
  • NATO-főtitkár: Nincs jele annak, hogy Putyin feladta volna az egész Ukrajna ellenőrzésére vonatkozó törekvéseit.
  • Sikerült kimenekíteni a halálra ítélt állatok egy részét egy kelet-ukrajnai állatkertből

A britek újabb szankciókat hoztak Oroszország ellen

Jelentős újabb szankciókat léptetett érvénybe Oroszország ellen szerdán a brit kormány, válaszul azokra az értesülésekre, amelyek szerint az orosz fegyveres erők civilek ellen követtek el atrocitásokat Ukrajnában.

A londoni külügyminisztérium szerda este bejelentett intézkedései közé tartozik a legnagyobb orosz pénzintézet, a Szberbank nagy-britanniai vagyoneszközeinek teljes befagyasztása, valamint az orosz gazdaságba irányuló brit befektetések ugyancsak teljes körű tilalma.

A tárca az utóbbi intézkedés jelentőségét hangsúlyozva közölte: 2020-ban még meghaladta a 11 milliárd fontot (ötezer milliárd forintot) az Oroszországban végrehajtott brit beruházások értéke.

A brit kormány mindemellett a jövő héttől megtiltja a nyersolaj-finomítókban használatos alapvető fontosságú berendezések és katalizátorok oroszországi exportját is.

(MTI)

Az EU támogatja a leválást az orosz tüzelőanyagokról

Az Európai Bizottság technikai támogatást nyújt 17 európai uniós tagállamnak – köztük Magyarországnak – ahhoz, hogy fokozatosan megszüntessék az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségüket, összhangban a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiára vonatkozó uniós tervvel – közölte a brüsszeli testület szerdán.

A közlemény szerint a technikai támogatás segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy a közös európai törekvések elérése érdekében meghatározzák és végrehajtsák a legjobb szakpolitikai reformokat és beruházásokat olyan területeken, mint az energiaellátás diverzifikálása, a megújuló energiára való átállás felgyorsítása és az energiahatékonyság növelése.

Emlékeztettek: az Ukrajna elleni orosz agressziót követően az Európai Bizottság felhívást tett közzé, amelyben felkérte a tagállamokat, hogy jelezzék igényüket a technikai támogatás iránt. Közölték: a testület értékelte és jóváhagyta a tagállamok által benyújtott valamennyi kérelmet. A támogatás az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függés fokozatos megszüntetése mellett középtávon hozzá fog járulni az ársokkok enyhítéséhez, egyebek között azáltal, hogy felgyorsítja az EU zöld átállását, miközben figyelembe veszi az interregionális és a határokon átnyúló dimenziókat is – közölték.

Az uniós támogatást Magyarország mellett Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Finnország, Görögország, Horvátország, Írország, Lengyelország, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Románia, Szlovákia és Szlovénia kapja.

(MTI)

Már több mint félmillió ukrajnai menekült érkezett Magyarországra

Már 575 ezer ukrajnai háborús menekült érkezett Magyarországra – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en szerda este. Bakondi György az MTI tudósítása szerint azt mondta: a magyar kormányon kívül a jótékonysági szervezetek és az állampolgárok is jelentős erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ellássák a menekülteket.

A szlovák miniszterelnök Kijevbe utazik

A szlovák kormányfő szerdán bejelentette, hogy vasárnap este Kijevbe utazik, hogy az ukrán elnökkel találkozzon, írja a Paraméter. Eduard Heger az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel utazik az ukrán fővárosba, hogy Volodomir Zelenszkijjel tárgyaljon.

A lap emlékeztet, hogy Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes március közepén vonattal utazott Kijevbe, hogy az ukrán elnökkel tárgyaljanak. A szlovák kormányfő akkor úgy döntött, nem tart velük, miután a biztonsági erők nem javasolták az utazást. Később azt állította, nem azért nem ment, mert félt volna, utólag pedig megbánta döntését, és úgy nyilatkozott, hogy másképp cselekedne, ha újra meghívnák.

Az ukránok reagáltak Orbán javaslatára: Megvannak a hivatalos tárgyalási csatornák, minden más médiafelhajtás

Megvannak a hivatalos csatornái az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárását célzó tárgyalásoknak – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére.

A hírportál azzal kapcsolatban kérdezte meg a tisztségviselőt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján közölte: telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek azt javasolta, hogy Budapesten üljön tárgyalóasztalhoz az ukrán és a francia elnökkel, valamint a német kancellárral egy tűzszüneti megállapodás elérése érdekében. A javaslatra Orbán Viktor szavai szerint Putyin kedvező választ adott.

Vannak hivatalos csatornák. Létezik egy (ukrán és orosz) tárgyalócsoport, amelynek alcsoportjai folyamatosan kapcsolatban állnak egymással. Van továbbá egy kulcsfontosságú nemzetközi konzultációs formátum is a politikai tanácsadók szintjén, amelyen Andrij Jermak (az ukrán elnöki iroda vezetője) képviseli a mi oldalunkat. Bármilyen valódi javaslat csakis ezeken a csatornákon keresztül megy. Minden más puszta médiafelhajtás

– fogalmazott Podoljak.

Sikerült kimenekíteni a halálra ítélt állatok egy részét egy kelet-ukrajnai állatkertből

A térségbeli harcok ellenére sikerült kimenekíteni néhány ragadozót egy kelet-ukrajnai állatkertből, noha a Harkivtól északra fekvő magán állatpark igazgatója pár napja még úgy látta, hogy muszáj lesz elaltatni legalább a felnőtt állatokat, írja az MTI.

Szerdán két felnőtt nőstény és egy hím oroszlánt evakuáltak a Feldman Ökoparkból, ahonnét már kedden kimenekítettek két fiatal oroszlánt, egy jaguárt és egy párducot.

A park alapítója, Alekszandr Feldman az intézménye internetes profiljára feltett videójában kedden még arról beszélt, hogy sok állatot, köztük főleg a kifejlett ragadozókat valószínűleg el kell majd altatni, mert az orosz tüzérség és légierő támadásai súlyosan megrongálták a vadállatok ketreceit, és félő, hogy azok kiszöknek az állatkertből. Feldman csodának mondta, hogy eddig is sikerült életben tartani a tigriseket, oroszlánokat és medvéket.

Az igazgató szerdán azt közölte, hogy noha továbbra is dörögnek a fegyverek a közelben, hét nagymacskát sikerült elszállítani, és most azon vannak, hogy átmenetileg új otthont találjanak a számukra.

A 2013-ban létesített, mintegy 2000 állatot tartó vadaspark 140 hektáron terül el a közvetlenül az orosz határon fekvő Harkiv mellett, ahol a háború kezdete, február 24. óta folynak a harcok.

Boris Johnson: Bucsában és Irpinyben összekötözött kezű civileket mészároltak le

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem állnak messze a népirtástól azok az atrocitások, amelyeket az orosz fegyveres erők követtek el az ukrajnai Bucsa településen, írja az MTI. Brit hírszerzési információk szerint az orosz hadsereg a Kijevhez közeli Bucsában és egy másik, ugyancsak közeli településen, Irpinyben civileket gyilkolt meg.

Johnson az orosz néphez intézett, a Downing Street által e héten közzétett videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy

a két ukrajnai városban összekötözött kezű civileket mészároltak le, nőket erőszakoltak meg gyermekeik szeme láttára, a holttesteket félig-meddig elégették, tömegsírba hajították vagy csak úgy otthagyták az utcán.

Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnöknek mindezért háborús bűncselekmények vádjával kell szembesülnie. Moszkva tagadja, hogy köze lenne a történtekhez. Az orosz kormány álhíreknek nevezte a civilek meggyilkolásáról szóló beszámolókat.

A brit kormányfő szerdai vidéki látogatásán, újságíróknak nyilatkozva azonban kijelentette: a Bucsában történtek, és általában mindaz, ami Putyin ukrajnai cselekedeteiről kiderült, „nincs messze attól, hogy népirtásnak tűnjön”.

NATO-főtitkár: Nincs jele annak, hogy Putyin feladta volna az egész Ukrajna ellenőrzésére vonatkozó törekvéseit

A NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországgal, ehhez a szankciók megerősítésére és fenntartására, valamint a védelem megerősítésére van szükség, jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve szerdán.

Az MTI tudósítása szerint leszögezte: nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök feladta vagy megváltoztatta volna az egész Ukrajna ellenőrzésére és a nemzetközi rend átírására vonatkozó törekvéseit.

Moszkva teljes körű offenzívára készül Kelet-Ukrajnában, a Donyec-medence teljes régiójának ellenőrzésére. Ukrajnának ezért sürgősen katonai támogatásra van szüksége, nehéz- és könnyűfegyverekre egyaránt

– mondta Stoltenberg. Úgy fogalmazott: az ukrajnai Bucsa városában a civilek tömeges kivégzése megmutatta Putyin háborújának természetét. Civilek megölése háborús bűn, a katonai szövetség a mészárlás felelőseinek elszámoltatását sürgeti, tette hozzá a NATO-főtitkár.

Scholz: Oroszország nem nyerheti meg a háborút

Németországnak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, és azt a célt kell kitűznie, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút, jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben. Olaf Scholz az azonnali képviselői kérdések és kancellári válaszok órájában kiemelte, hogy a szövetségi kormány minden lehetséges módon támogatja Ukrajnát, így fegyverekkel is, szakítva az előző kormány gyakorlatával.

Hozzátette, hogy a fegyverszállítások, a pénzügyi és humanitárius támogatás, az ukrán menekültek befogadása, az Oroszország elleni szankciók és az orosz energiaimport csökkentése mind-mind azt a célt szolgálja, hogy

Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút.

Arról is gondoskodni kell, hogy a háborút ne egy „békediktátum” zárja le, emelte ki a német kancellár, aki azt is elmondta, hogy bizalmas tárgyalást folytatnak az ukrán vezetéssel arról, hogy Németország miként garantálhatja más országokkal együtt Ukrajna biztonságát. „Ugyanakkor biztosítani kell, hogy a NATO ne váljon hadviselő féllé”, húzta alá Olaf Scholz.

89 ember halt meg eddig Kijevben

Köztük négy gyerek, mióta február 24-én megtámadta Oroszország Ukrajnát. A kijevi városi tanács szerint további 398 sérültje van a háborúnak és 167 lakóépület sérült meg az orosz csapásokban.

A háború kitörése óta az EU 35-ször annyit fizetett az oroszoknak, mint amennyivel Ukrajnát támogatta

Az Európai Unió 35 milliárd eurót fizetett a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországnak energiaellátásra a háború kezdete óta, és egymilliárd eurót Ukrajna védelmének finanszírozására – közölte az unió vezető diplomatája.

A The Guardian tudósítása szerint Josep Borrell , az EU külpolitikai főképviselője elmondta:

Folytatnunk kell Ukrajna felfegyverzését. Kevesebb tapsra és több segítségre van szükségünk.

Az EU egymilliárd eurós katonai segélyt ígért Ukrajnának – mondta –, ami „soknak tűnhet”, de „egymilliárd eurót fizetünk minden nap Putyinnak az általa nyújtott energiáért. A háború kezdete óta 35 milliárd eurót adtunk neki – tette hozzá.

12 orosz diplomatát kiutasítanak Görögországból

Görögország bejelentette, hogy 12 orosz diplomatát utasít ki az országból – közölte a CNN.

A görög hatóságok az Orosz Föderáció diplomáciai és konzuli képviseletének 12 Görögországban akkreditált tagját nem kívánatos személynek nyilvánították

– áll a görög külügyminisztérium szerdai sajtóközleményében.

A külügyminisztérium szerint a görögországi orosz nagykövetet a mai napon tájékoztatták erről a döntésről.

Portugália, Olaszország, Svédország, Spanyolország, Észtország, Dánia és Lettország kedden bejelentette, hogy kiutasítják területükről az orosz diplomatákat és munkatársakat.

Több evakuációs folyosóról is megállapodott Ukrajna Oroszországgal

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy 11 evakuációs útvonalról állapodtak meg Oroszországgal szerdán.

Ukrajna délkeleti régiójában azt mondta, hogy a folyosók a következők lesznek:

  • Mariupolból Zaporizzsjáig személyes szállítással.
  • Berdjanszkból Zaporizzsjáig személyi közlekedéssel és autóbuszokkal.
  • Tokmaktól Zaporizzsjáig személyi közlekedéssel és autóbuszokkal.
  • Enerhodartól Zaporizzsjáig személyes szállítással.
  • Huliaipole-tól Zaporizzsjáig személyes szállítással. Zaporizzsjából humanitárius segélyekkel buszokat is küldenek.
  • Melitopoltól Zaporizzsjáig személyes szállítással. Zaporizzsjából humanitárius segélyekkel buszokat is küldenek.

Ferenc pápa elítélte „Bucsa lemészárlását”

Ferenc pápa elítélte az általa „Bucsa lemészárlásának” nevezett eseményeket, és a városból küldött ukrán zászlót emelte fel heti audienciáján a Vatikán előadótermében.

A Reuters ezt idézi:

Az ukrajnai háborúról szóló friss hírek ahelyett, hogy megkönnyebbülést és reményt hoztak volna, újabb atrocitásokról szólnak, mint Bucsa lemészárlása. Egyre szörnyűbb a kegyetlenség a civilekkel, a védtelen nőkkel és gyerekekkel szemben is. Ők azok az áldozatok, akiknek ártatlan vére az ég felé kiált, és így könyörög: „Hagyd abba ezt a háborút! Hallgassanak a fegyverek! Ne vess több halált és pusztulást.

A pápa ezután csokoládé húsvéti tojásokat osztott az Ukrajnából elmenekült gyerekeknek , mondván: „Ezeknek a gyerekeknek menekülniük kellett, hogy biztonságos földre érkezzenek. Ne feledkezzünk meg róluk, és ne feledkezzünk meg az ukrán népről sem.”

Andreas SOLARO / AFP Ferenc pápa beszél a heti audenciáján egy Bucsából érkezett ukrán zászlóval a kezében 2022. április 6-án.

20 mentőautót adományoz az Egyesült Királyság Ukrajnának

Az Egyesült Királyság 20 mentőautót adományoz Ukrajna számára, hogy a létfontosságú életmentő ellátást biztosítsák az orosz bombázások által támadott városokban maradt ukránoknak – írja a The Guardian.

Mint írják, ez az adomány segíteni fog az orosz támadások miatt elveszett ukrán mentőautók pótlásában, megerősítve a meglévő flotta ellenálló képességét a barbár háború során.

A lap újságírója idézi: „Az Egyesült Királyság a legnagyobb segélyadományozók közé tartozik, élelmiszert, gyógyszereket és generátorokat biztosított az érintettek megsegítésére. Ezek a világszínvonalú NHS mentőautók most közvetlenül a konfliktus sérültjeihez nyújtanak életmentő ellátást.”

Az orosz légierő lebombázott egy ukrán üzemanyagraktárt

Valentyin Reznicsenko, a dnyipropetrovszki regionális katonai közigazgatás vezetője szerint egy orosz légicsapásban az éjszaka megsemmisült egy üzemanyagraktár Kelet-Közép-Ukrajnában – írta a CNN.

Az éjszaka nehéz volt – mondta a katonai vezető, hozzátette:

Az üzemanyagraktár megsemmisült. A mentők több mint 8 órája oltották a tüzet. Szerencsére nincs áldozat.

A NATO külügyminiszterei újabb tárgyalásokat folytatnak Ukrajna támogatásáról

A NATO tagországok külügyminiszterei Brüsszelben találkoznak majd, hogy kétnapos tárgyalásokat folytassanak arról, hogy lehetne támogatni Ukrajnát az oroszokkal vívott háború következő szakaszában.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt mondta, a szövetség arra számít, hogy Moszkva megpróbálja elfoglalni a teljes keleti Donbász-régiót azzal a céllal, hogy szárazföldi folyosót hozzon létre Oroszországtól az annektált Krímig. A főtitkár ugyanakkor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ne küldjenek NATO-katonákat vagy repülőgépeket harcolni Ukrajnába.

Stephanie Lecocq / EPA / MTI Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatót tart a védelmi szervezet székházában Brüsszelben 2022. április 5-én, egy nappal a tagországok külügyminisztereinek találkozója előtt.

Az Egyesült Államok és az EU további szankciókat kíván bevezetni Oroszországgal szemben az ukrán Bucsa városában elkövetett háborús bűnök vádja miatt. A hírek szerint Kijev külvárosában tömegsírokról és civilek holttesteiről készült képek sokkolták a világot.

Nemi erőszak, civilek kivégzése: ötezer orosz háborús bűn elkövetése miatt nyomoznak

Az ukrán ügyészség szerint csaknem ötezer orosz háborús bűnügyben nyomoznak, miután napvilágra kerültek az ukrán Bucsa városában elkövetett borzalmak – írja a The Guardian.

Az ügyészség által közzétett adatok szerint kedden összesen 4468 háborús bűnt vontak nyomozás alá, és ez a szám napról napra nő. Becslések szerint 165 gyermek halt meg az orosz invázió következtében – tette hozzá az ügynökség.

Az ukrán ügyészség tájékoztatása szerint országszerte megkezdődtek az előzetes nyomozások, többek között Kijev, Harkov, Szumi, Mikolajiv, Donyeck és Luhanszk régiókban.

Bizonyítékokat gyűjtünk a nemzeti bíróságok és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság számára. A bizonyítékok már nem csak háborús bűnök, hanem emberiség elleni bűncselekmények. És minden tényt bebizonyítunk, hogy megbüntessük azokat, akik kínozták, gúnyolták és elpusztították az ukránokat

– mondta Irina Venediktova ukrán főügyész.

Az ukrán ügyészség keddi közleménye szerint:

  • Orosz katonák követtek el szexuális erőszakot ukrán nők és férfiak, gyerekek és idősek ellen.
  • Bucsa városának megszállása idején az orosz katonák a nemzetközi humanitárius jog normáit megsértve civileket gyilkoltak meg, és a bűncselekmény elrejtése érdekében felgyújtották a testüket.
  • A nyomozás során kiderült, hogy a halottak testén erőszakos halál és kínzás nyomai vannak. A Bucsa körzet és a kijevi kerületi ügyészség ügyészei rendőrökkel együtt dolgoznak a helyszínen. Intézkedéseket tesznek a bűncselekmény összes körülményének megállapítására.
  • Az egyik gyermekszanatórium pincéjében a rendfenntartók öt hátrekötött kezű férfi holttestére bukkantak.

Újabb amerikai fegyverarzenál érkezik Ukrajnába

Az Egyesült Államok további 100 millió dollár értékben engedélyezett páncélelhárító juttatását Ukrajnának – írja a CNN az amerikai kormány bejelentése alapján.

A fegyverszállítmányt sürgősséggel juttatják el Ukrajnának. A cikk szerint Javelin páncéltörő rakétákról van szó, amelyek a leghatékonyabbnak bizonyultak a védekezésben.

Joe Biden elnök engedélyezte, hogy páncélelhárító fegyvereket az amerikai hadsereg készletéből vonják ki, és azonnali hatállyal Ukrajnába szállítsák.

Ez a szállítmány azt jelenti, hogy az Egyesült Államok több mint 2,4 milliárd dollár biztonsági támogatást engedélyezett már Ukrajnának, ebből több mint 1,7 milliárd dollárt Oroszország február 24-i ukrajnai inváziója óta.

A világot megdöbbentették az orosz erők által Bucsában és Ukrajnában elkövetett cselekmények

– mondta Antony Blinken külügyminiszter a döntést ismertető közleményében.

Pénteken az Egyesült Államok bejelentette, hogy további 300 millió dollár biztonsági segítséget nyújt Ukrajnának, ez tartalmaz öngyilkos drónok, éjjellátó berendezések és drónellenes rendszerek beszerzését.

Újabb szankciók érhetik Vlagyimir Putyin lányait

Az Egyesült Államok és az Európai Unió szerdán újabb szankciókat készül bevezetni Oroszország ellen, amelyek kiterjednek a Kreml tisztviselőire és családtagjaikra is – írja a The Guardian. Korábbi hírek szerint az Egyesült Államok betiltja az új oroszországi befektetéseket kieszközlését, és további szankciókat fog kiszabni az orosz pénzintézetekre.

A Wall Street Journal arról is beszámol, hogy Washington további szankciókat fontolgat Vlagyimir Putyin orosz elnök két lánya, és Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank ellen.

Közben az uniós tisztviselői az ötödik szankciócsomag terveit fontolgatják, amely magába foglalja az orosz szén behozatalának betiltását, és annak megakadályozását, hogy a legtöbb orosz tulajdonban lévő vagy üzemeltetett hajó az EU kikötőit használja.

Olvasói sztorik