Belföld

Donáth Anna: Bocsánatot kérünk tőletek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Három fontos feladatot is kitűzött az ellenzék elé a Momentum elnöke. Ungár Péter az LMP-ből dettó egyetértett Donáth-tal, hozzátéve, hogy nem az emberek megélhetési gondjairól beszéltek a kampányban.

Kéztördelős, szomorkodós fotóval együtt tette ki új posztját a Facebookra Donáth Anna, a Momentum Mozgalom elnöke. Ebben a párthívek bocsánatáért esd ilyen szavakkal:

Bocsánatot kérünk tőletek, mert az Orbán-rendszer ellenzékeként nem tudtunk élni azzal a bizalommal, amit belénk fektettetek az elmúlt években, egészen az utolsó órákig.

Szerinte rengeteget dolgoztak, „felszántottuk az egész országot”, már a 2017-es megalakulásuk óta folyamatosan. Szerinte a legkisebb falvakba is elmentek, de ez nem volt elég. Át kell gondolni, miért nem, mit tudnak másképp csinálni, mit rontottak el, „mi az ellenzéki politizálás jövője”. Hozzátette, ezt akkor is meg kell csinálni, ha

ebben az autoriter rendszerben az egyenlőtlen feltételek miatt ezerszer nehezebb többséget teremteni.

Ezután pontokba szedte a teendőket.

  1. Mélyebben meg kell érteni szerinte, miért kínált jobb ajánlatot Orbán Viktor az embereknek, mint az ellenzék. Ugyanis nemcsak vidéken jött fel a Fidesz, hanem a városokban is, ráadásul a háború keltette érzelmekre, félelemre is rájátszott.
  2. „Nem lehet jobbról előzni a Fideszt”, viszont megélhetési válság van, erről kéne valamit mondania az ellenzéknek.
  3. Hálózatépítés kell, minden településen folyamatosan jelen kell lenni, nem elég a városi aktivisták szórólapozása néhanapján.

Donáth így zárja elmélkedését:

És még ezek is csak az első lépések. Nincsenek még meg a pontos megoldásaink. Nem mondhatom két nappal a választás után, hogy tudjuk az egyértelmű irányt. Nem tudjuk. De egyben biztos vagyok: hittel és reménnyel tudjuk megcsinálni. Mert ez a mi országunk is és a mi jövőnk is.

Ungár: Elitista kampányt csináltunk

Kedd este Ungár Péter, az LMP egyik erős embere, országgyűlési képviselője közölte Facebook-oldalán, sok szempontból egyetért Donáth Annával: „Igaza van, mindannyiunknak bocsánatot kell kérnünk és van az eredményben közös felelősségünk.” A masszív vagyonnal rendelkező Ungár ezután markánsan baloldali véleményt fogalmazott meg: „Abban ugyanakkor kiegészíteném a Momentum elnökét, hogy szerintem a fő gond az volt, hogy a globalizáció nyerteseinek csináltunk egy elitista kampányt.” Hozzátette, azzal nem foglalkoztak, hogyan lehet könnyebb az embereknek a megélhetés. Ott vesztettek, ahol „önhibájukon kívül nehéz az embereknek”, ott nyertek, ahol nem gond a megélhetés. Zárásként így fogalmazott: „Magunkról, magunknak beszéltünk. Ilyet többet nem tehetünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik