Foci

Venezuela megállíthatatlan, már elődöntős

Utoljára a venezuelai válogatott jutott be az Argentínában zajló labdarúgó Copa America elődöntőjébe, miután győzött Chile ellen.

Az idei Copa America a meglepetések tornájaként vonul majd be a futballtörténelem emlékkönyveibe. A kezdeti argentin, majd brazil botladozások után úgy tűnt, az óriások felállnak a padlóról, megrázzák magukat, és bemasíroznak legalább a legjobb négy közé.

Nem így lett: az argentinok a kétségtelenül erős Uruguay ellen buktak el, a brazilok pedig Paraguayjal nem bírtak. Kolumbia is beleesett a nagy hibába, lebecsülte Perut, ki is esett, pedig a Portóban szárnyaló Falcaó még 11-est is lőhetett a rendes játékidőben – kihagyta.

Az utolsó elődöntőben aztán a sokkal esélyesebbnek vélt Chile is elbukott, méghozzá a tornán eddig veretlen meglepetéscsapat, Venezuela ellen. Innentől jósolni is lehetetlen a végeredményre, habár most Uruguaynak áll a zászló.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény – Copa America, elődöntő:
Chile-Venezuela 1-2 (0-1)
gól: Humberto Suazo (69.), illetve Oswaldo Vizcarrondo (34.), Gabriel Cichero (80.)
Korábban közölt negyeddöntős eredmények:
Paraguay-Brazília 2-0 (0-0, 0-0, 0-0) – tizenegyesrúgásokkal
piros lap: Alcaraz (103.), illetve Lucas (103.)
Argentína-Uruguay 4-5 (1-1, 1-1, 1-1, 1-1) – tizenegyesrúgásokkal
gól: Gonzalo Higuain (17.), illetve Diego Perez (6.)
piros lap: Mascherano (87.), illetve , D. Perez (39.)
Peru-Kolumbia 2-0 (0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után
gól: Lobatón (101.), Vargas (106.)
Az elődöntő párosítása:
Peru-Uruguay
Venezuela-Paraguay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik