Gazdaság

Nőtt a román költségvetési hiány

Románia első hét havi költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százalékra ugrott azok után, hogy az első félévben csupán 3,4 százalék volt.

A Nemzetköz Valutaalap (IMF) által nyújtott 20 milliárd euró értékű mentőcsomag további részleteinek folyósítása a kormány által vállalat 6,8 százalékos éves GDP-arányos költségvetési hiány teljesítését követeli meg.

A román elszámolási rend szerint számított pénzforgalmi adat nem tartalmazza az állam késedelmes kifizetéseit, amelyekkel a kisvállalkozásoknak tartozik, így elképzelhető, hogy a kormány később több állami kifizetést fog visszatartani annak érdekében, hogy teljesíteni tudja az IMF feltételeit, amely szintén a pénzforgalmi deficitre vonatkozik.

“Látva a júliusi állampapír-eladási gondokat, és figyelembe véve, hogy az IMF arra kérte a kormányt, hogy fizessen ki mintegy kétmilliárd lejnyi hátralékot, úgy gondolom, hogy a hiánymutató nem tükrözi a költségvetés valódi helyzetét” – idézte a Reuters Nicolaie Alexandru-Chidesciucot, az ING bank elemzőjét.

Más elemzők arra mutatnak rá, hogy miközben a kifizetési kötelezettségek visszatartása segíti a pénzforgalmi hiánycél teljesülését, mélyíti a recessziót, hiszen forrásokat von el a vállaltoktól és a háztartásoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik