Belföld

A Fidesz kiáll Molnár Oszkár mellett

A Fidesz szerint Lendvai Ildikónak akkor lesz bármilyen jogalapja "nácizni", ha kizárja pártjából Pásztor Tibort, aki blogjában "díszzsidókról" írogatott, vagy éppen Gyurcsány Ferencet, aki minden nap egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától.

Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: fontos lenne az is, hogy a szocialistáknál a jövőben ne készüljenek olyan pártprogramok, melyek bevallottan „a rasszista MSZP-tagok” igényeit hivatottak kielégíteni.

A Fidesz helyettes szóvivője ezt arra reagálva közölte, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szombaton közleményt adott ki, amely szerint ha Molnár Oszkár hétfőn még a Fidesz-frakció tagjaként teszi be a lábát a Parlamentbe, ha hétfőn még a Fidesz színeiben polgármester, akkor a Fidesz „a náci beszéd pártján áll”. A pártelnök szerint, ha nem távolítják el Molnár Oszkárt, akkor minden egyéb fideszes szöveg csak „hadova és mentegetés”.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken közölte: hétfőn, a Parlamentben arra kéri majd Molnár Oszkárt, oszlassa el az esetleges félreértéseket.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik