Foci

Stieber Szalai csapattársa lesz

A német másodosztályban szereplő Aachen középpályása az élvonalban szereplő csapat játékosa lesz a nyártól.

Stieber Zoltán csapata egyik legjobbja, 14 gólja mellett hat asszisztot is szerzett a most zajló szezon során, így nem csoda, hogy a Bundesligában szereplő klubok figyelmét is felkeltette, télen a többek közt a Kaiserslautern vitte volna.

Az Aachen hivatalos honlapjának közleménye szerint honfitársunk kapcsán megegyezett mostani klubja és a Mainz, ennek értelmében a nyártól a Szalai Ádámot is foglakoztató csapathoz igazol.

A vételárról egyelőre nincs semmi információ, annyi biztos, hogy jelenlegi szerződése 2012-ig kötötte volna az Alemanniához.

Stieber Zoltán elmondta, nagyon hálás a klubnak, a szurkolóknak, a csapattársaknak és a vezetőedzőnek, ez azonban egy olyan lehetőség, amit nem lehetett kihagyni. Erik Meijer sportigazgató úgy értékelte a történteket, hogy sosem könnyű egy kiemelkedő játékos elengedése, de amiatt döntöttek a mostani adásvétel mellett, mert jó ajánlatot kaptak, és így idejük is van rá, hogy megtalálják a középpályás utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik