Élet-Stílus

Pápai Joci: Nem jó érzés adományokon, segélyeken élni, ez nem helyes út

tv2
tv2
A roma-magyar együttélésről is kifejtette a véleményét.

A Mandinernek adott interjút Pápai Joci énekes, akit az előítéletességről is kérdezett az újság. Pápai a roma-magyar együttélésről azt mondta, emlékeiben még él az a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett rendezvény, ahol fiatal romákat díjaztak kimagasló eredményeik miatt.

Hallgatva őket megint azt éreztem, megéri a fáradság, érdemes szorgalmasnak lenni. Akarat, kitartás és hit a siker titka. Öröm látni azt, hogy végre jó irányba halad az ország. Persze a roma–magyar együttélés mindig kényes dolog volt, vannak bőven konfliktusok, ugyanakkor mintha az elmúlt évtizedben jelentősen javult volna a helyzet. De ez egy hosszú folyamat, van még teendő bőven.

Az énekes úgy látja, az, hogy a magyar kormány segélyek helyett arra ösztönzi a munkanélkülieket, találjanak állást, jó dolog.

Azt gondolom, egyáltalán nem jó érzés adományokon, segélyeken élni, ez nem helyes út. Segély helyett munka – csak így lehet. Mindig is annak voltam a híve, hogy kőkeményen meg kell harcolni mindenért. Soha nem akartam, hogy valami csak úgy az ölembe hulljon, még ma is akár napi tizennyolc órát dolgozom. Szorgalom, kitartás, akarat nélkül nem megy, és persze célok is kellenek. Szocializáció, oktatás, munka – ezekkel lehet eredményeket elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik