Belföld

Lefoglalta a NAV Iványi Gáborék tízmillió forintját

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Csak a nekik jogosan járó 12 milliárdos állami támogatás kifizetését követően tudják kiegyenlíteni a 3 milliárdos tartozásukat a NAV felé, erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Iványi Gábor a hvg.hu tudósítása szerint.

Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze elmondta, hogy a múlt havi razziát követően tartozásukkal kapcsolatban megpróbáltak a szabályok betartásával eljárni és közölték a NAV-val, hogy nem tudnak fizetni, Erre az adóhatóság lefoglalta tízmillió forintjukat.

Közölte, az igazuk védelmében akár Strasbourgig is elmennének, de az elhúzódó bírósági ügyei miatt erre nincs módjuk. Azzal érvel, csak olyan esetben fordulhatnak az uniós igazságszolgáltatási szervhez, ha már a magyarországi jogi lehetőségeiket kimerítették.

Elismételte, „az egész vegzatúra az ő ellehetetlenítésüket szolgálja.”

Kapcsolódó
Adócsaló-e Iványi Gábor?
A MET vezetője is érintett abban a büntetőeljárásban, amelyet az ügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt indított. A nyomozás még tart, de a címben feltett kérdésre Sándor Zsuzsa már most választ tud adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik