Belföld

Egy tinit alkalmazott futárként a drogkereskedelemmel foglalkozó keceli család

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy fiatalkorúval szemben, aki előbb vevője, majd drogért cserébe alkalmi futára lett egy dizájner drog kereskedéssel foglalkozó keceli családnak.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a fiatal részbeni beismerő vallomást tett az ügyben.

A fogyasztást elismerte, de azt tagadta, hogy futárként dolgozott

– mondta az ügyész.

A fiatal mindössze 14-15 éves volt  a bűncselekmény elkövetésekor. Eleinte vevője, majd alkalmi futára lett a családnak. A „kristály”, „crack” és „bika” drogok értékesítése során a család minden tagjának és a fiatalkorúnak is pontosan meghatározott feladata volt a bűnbandában.

ugyeszseg.hu

Az új pszichoaktív anyagokat a családfő szerezte be, majd a fehér port felnőtt fiai segítségével alufólia pakettekbe csomagolta és a vevők részére adagonként egy ezresért árulta. A kiporciózott drogot a család házánál, személyesen, továbbá telefonon, sms-ben vagy interneten, közösségi levelezőrendszerben a családfő élettársánál lehetett megrendelni.

A fiatalkorú bűntárs a pakkok vevőkhöz történő kiszállításában és a vételár átvételében volt megbízható segítsége a famíliának. Cserébe fizetségül dizájner drogot kapott, melyet elfogyasztott.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak börtönét kérte a fiatalra kereskedéssel, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt azzal, hogy egyidejűleg kötelező pártfogó felügyelet alatt állnia. A szóvivő elmondta, hogy ügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság egyesítse a keceli család és a fiatal vádlott ügyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik