Gazdaság

800 millió forintnyi gazdaságfejlesztés Mórahalmon

A homokháti kisvárosban uniós támogatással kezdő vállalkozásoknak otthont adó inkubátorközpont épült, s fejlesztették az agráripari parkot is.

Az M5-ös autópályáról két útvonalról is megközelíthető ipari parkban 484 millió forintból, 50 százalékos uniós támogatással olyan műszaki fejlesztések történtek, melyek elősegítik új vállalkozások betelepülését -– mondta Pataki Sándor György, az önkormányzat pályázati munkatársa.

A 2008 szeptemberében indult projektben kiépült a terület víz- és csatornahálózata, elkészült 2 kilométernyi szilárd burkolatú út, az itt működő cégeknek szolgáltató központ, s kialakították a parkban működő gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemekben keletkezett szennyvíz biológiai előkezelését végző létesítményt is -– tudatta a szakember.

A csaknem 80 hektáros területű ipari parkba főként mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cégek települtek be, jelenleg 39 vállalkozás működik, több mint négyszáz alkalmazottal –- közölte Pataki Sándor György.

Az önkormányzati tulajdonú Móraép Kft. a Bajára vezető út mellett, az M5-ös autópályáról is jól megközelíthető helyszínen építette föl 300 millió forintból –- 147 millió forintos pályázati támogatással –- nyolc üzemcsarnokos új inkubátor központját -– mondta Bori András, a cég ügyvezető igazgatója.

A négy épületből álló központ nettó alapterülete meghaladja a 2000 négyzetmétert. A létesítményben már két cég be is költözött, s hamarosan itt működik majd egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozás is –- közölte az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik