Belföld

Erősebb a Fidesz médiabirodalma

Szervezettebb és kiegyensúlyozottabb jövő előtt állnak a jobboldalhoz kötődő médiumok, mint baloldali társaik. Miközben a médiahátterek kialakításán a kampány előtti utolsó simítások folynak, esetenként úgy tűnik: ezen a fronton van együttműködés az MSZP és a Fidesz között – írja csütörtökön utcára kerülő számában a Figyelő.

Gratulálok, Elnök úr – mondta a pálya szélén álló sportriporter Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének augusztus végén, a debreceni Loki átütő sikere után. Mintha az ellenzék vezetőjének bármi köze is lett volna a Bajnokok Ligája selejtezőkörében lejátszott meccs végeredményéhez. A riporter igyekezett is hozzátenni, hogy „Ön is kiszurkolta az eredményt”, de a helyzetben valójában nem is az elhangzott szavak számítanak. A döntésből, hogy a Magyarországon ritka focisiker után Orbán Viktor dicsérhette a csapatot, sokan azt a következtetést vonták le, hogy a TV2 vezetése is készül a jövő évi kormányváltásra.

Eközben zajlik a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának november elejével záruló pályázata, és nem mellékesen augusztus végén új tulajdonosa lett a Heti Válasz hetilapnak. A vevő cég, az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója, Fellegi Tamás egyben azt is sietett bejelenteni, hogy más is érdekli a hetilapon kívül, médiaportfóliót kíván felépíteni. Úgy tűnik, a kampány forró szakasza és az új politikai berendezkedés felállása előtt „a sorok rendezése” zajlik a politika és a média találkozásainál. Kérdés, ki, milyen „médiaháttérrel” áll az új időszak elé, és egyáltalán, mire használható a „baráti média”.

„Szenzitív téma” – mondták a Figyelő kérdései hallatán többen is a cikk elkészítéséhez készített háttérbeszélgetések során. Pedig a bennfentesek, de az olvasók számára is egyértelmű: kisebb vagy nagyobb mértékben a közélettel foglalkozó médiumok egy része jobb vagy baloldali szemüvegen keresztül nézi a világot.

Amilyen a párt, olyan a médiaháttere is. Az MSZP-t körülvevő médiavilág jelenleg inkább szétesett és szervezetlen, a Fideszé viszont jól felépített és fókuszáltabb. Az általunk megkeresett médiapiaci szereplők és elemzők úgy vélik, Fellegi Tamás megjelenése a Heti Válasz tulajdonosi körében szintén ennek a szervezettségnek az erősítése. Fellegit hivatalosan a Magyar Telekom kormányzati kapcsolatok igazgatójaként lehetett ismerni (ezt a posztot 2000-ig töltötte be), de a budapesti eliten belül inkább az ellenzéki párt informatikai és telekommunikációs háttérembereként tartották eddig számon, így megjelenése a médiapiacon meglepetést váltott ki. Úgy tudjuk, felmerült az is, hogy megvenné az Origo internetes portált a Magyar Telekomtól, konkrét tárgyalások azonban még nem indultak az ügyben. (Igaz, az Origóról régóta terjed a médiapiaci döntéshozók közös ebédjei és kávézásai során, hogy eladó, így már jó néhány hazai szereplővel összefüggésbe hozták.)

Látványos jobboldali médianyomulásnak tűnt szeptember végén a Nap-kelte hirtelen kirúgása az MTV-ből. A köztévé menedzsmentjével és a kuratórium tagjaival folytatott háttérbeszélgetéseinkből azonban ennél árnyaltabb kép rajzolódott ki. Úgy tűnik, a vezetés és a kuratórium régóta húzódó konfliktusa és a tévét elnök nélkül irányító menedzsment elkeseredettsége vezetett oda, hogy – minden politikai taktikázást feladva – önjáróvá tették magukat, s szerződést bontottak a külsős gyártókkal.

(További részleteket a Nap-kelte eltávolításáról, a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának új pályázatáról, az ott induló cégek politikai színezetéről a Figyelő legfrissebb számában olvashat. A hetilapból megtudhatja azt is, hogy melyik párt mely médium szimpátiájára számíthat, és a pártközeli orgánumoknak ki a tulajdonosa, milyen az üzleti teljesítménye.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik