Nagyvilág

Megtalálták a Kínában lezuhant repülőgép egyik feketedobozát

MTI/AP/Hszinhua/Hua Csou
MTI/AP/Hszinhua/Hua Csou

Megtalálták a dél-kínai Kuanghszi tartományban hétfőn lezuhant belföldi utasszállító egyik feketedobozát szerdán – írja az MTI. A baleseti adatrögzítő eszköz a tudósítás szerint megrongálódott állapotban került elő a becsapódás helyszínéről. Szakértők jelenleg az eszközön rögzített adatok kinyerésén dolgoznak. A másik feketedobozt még keresik.

A hétfőn lezuhant Boeing 737-800-as típusú utasszállító fedélzetén 132 ember tartózkodott. A kevesebb mint kétórás útidejű járaton közlekedő gépet a felszállás után egy órával érte baleset. A kínai médiában a becsapódásról közzétett felvételen az látszik, hogy a repülőgép csaknem függőleges szögben zuhant le. A becsapódás helyszínén azóta is folynak a mentési munkálatok, ám túlélők jelét nem találták.

A járatot üzemeltető China Eastern kínai légitársaság a balesetet követően felfüggesztette az összes Boeing 737-800-as típusú gépének közlekedését. Az ország három legnagyobb légitársasága közé tartozó China Eastern több, mint hatszáz gépből álló flottájának ezzel közel húsz százalékát vonták ki ideiglenesen a forgalomból.

A Global Times című kínai lap internetes kiadásában szerdán közölt cikk szerint az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a baleset idején nem merült fel semmilyen, a repülést veszélyeztető időjárási jelenség. A repülőgép és az irányítótorony közötti kommunikáció akkor szakadt meg, amikor a gép hirtelen veszített repülési magasságából. A China Eastern közlése szerint pedig a balesetet szenvedett repülőgépet 2015 júniusában állították üzembe, és azóta szigorú technikai elírásoknak megfelelően tartották karban. A légitársaság elmondta továbbá: a felszállást megelőzően a gép megfelelt a repüléshez szükséges követelményeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik