Demszky Gábor a felújított Thököly útnál tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: hétfőn az ötpárti egyeztetésen dől el, melyik párt adhat főpolgármester-helyettest. Szerinte az a kérdés, hogy vállalja-e valaki ezt a posztot.
A sajtótájékoztatót egyébként Hagyó Miklós szocialista politikussal tartotta volna, az egykori főpolgármester-helyettes azonban nem vett részt az eseményen, mivel kedden lemondott.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nem lesz működőképes a főváros, Budapest első embere úgy válaszolt: mindenképpen működőképes lesz, csak sok egyeztetés kell hozzá.
Egyetértésben döntöttek
az mdf véleménye
Kedden felbomlott egy 19 éves koalíció, de úgy tűnik, hogy az SZDSZ politikai váltóruhaként a Fideszt vette fel – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs. Az MDF szóvivője szerint újjáéledt a Medgyessy-féle száznapos programot megszavazó nagykoalíció, tovább működik az SZDSZ-Fidesz-MSZP összefogás.
Vaskor László MDF-es fővárosi frakcióvezető-helyettes kijelentette: a közműcégek irányításából és ellenőrzéséből kizárják az ellenzéket, ezért azt akarják elérni, hogy az igazgatótanácsok ellenőrzését adják át az ellenzéki pártoknak.
Formális szavazás nem volt, de teljes egyetértésben döntött arról kedd este az MSZP elnöksége, hogy a szocialistáknak fel kell mondaniuk a fővárosi koalíciót – erősítette meg az MTI információját Burány Sándor fővárosi szocialista elnök.
Az MTI információi szerint az országos elnökség kedd délutáni ülésén minden felszólaló támogatta a fővárosi koalíciót felbontó politika döntést. Elsősorban azért, mert úgy vélték: nyilvánvalóvá vált, az SZDSZ és a Fidesz abban érdekelt, hogy minden „balhét az MSZP vigyen el”.
A szocialisták tisztázó kezdeményezéseit, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes átláthatósági csomagját a Fidesz az SZDSZ-szel „összekacsintva” utasította el. Így nem maradt már politikai tér az MSZP számára – mondták az MTI-nek vezető szocialista politikusok.
Cserélni felesleges lett volna
tarlós véleménye
A Fidesz azt kezdeményezi, minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb sor kerülhessen egy új választásra; a közgyűlés feloszlathatósága érdekében pedig törvénymódosítást kezdeményeznek – jelentette be Tarlós István.
Hozzátették: nem hozott volna érdemi politikai hasznot, ha a kilépés helyett személyeket váltanak le, többek között azért, mert a fővárosban többsége van a jelenlegi vezetésnek, hiába is szorgalmazná leváltásukat a „központ”. A koalícióból való kilépés a fővároshoz kötődő gazdasági érdekcsoportokat is nehéz helyzetbe hozza, de még ez az ár is megérte azt, hogy az MSZP „lerázhatja magáról” a korrupció vádját – mondták.
A budapesti párttanács szerdai ülésén dönt majd a fővárosi koalíció felbontásától, az országos elnökség azt kérte: vegyék tudomásul az erről szóló döntését.
Jelölnek is
Burány Sándor az MTI kérdésére megerősítette azt is, hogy a budapesti párttanács a délutáni ülésén elindítja a főpolgármester jelölési folyamatot is.
A szabályok szerint ez „kétkörös” jelölést jelent, vagyis az első körben minden kerület és minden tagozat jelöl. Ezt a listát összesíti a jelölő bizottság, majd ezt figyelembe véve alakítják ki végleges álláspontjukat a kerületek és összeáll a „második kör”.
Ezután ismét a jelölő bizottság elé kerülnek a nevek. Hivatalos szabály nincs rá, de valódi jelöltté igazából az válhat, akit a jelölő szervezetek legalább egyharmada támogat. A végső döntést a budapesti küldöttértekezlet hozza meg, várhatóan még novemberben.
Az MTI úgy tudja, a fővárosi szocialista vezetés azzal számol, hogy Horváth Csaba távozó szocialista főpolgármester-helyettes lesz a befutó.
