Belföld

Már nem a Bence a legnépszerűbb fiúnév az újszülötteknél

Jennifer Polixenni Brankin / Getty Images
Jennifer Polixenni Brankin / Getty Images
A lányoknál pedig két új favorit van, egy keresztnév pedig hosszú évek után tűnt el.

Megjelent a Belügyminisztérium honlapján a tavalyi évben adott legnépszerűbb fiú és lány keresztnevek listája (ezen a honlapon a lakossági számadatok között lehet megnézni ezt), így a tavalyi évhez hasonlóan idén is statisztikát készítettünk belőle.

A fiúk

A fiúnevek esetében a top tízes lista elemei nem változtak, csak a sorrendek:

  • Egy évtizednyi 3-4. helyezés után a Levente lett a legnépszerűbb fiúnév 2021-ben: 1332 kisfiú kapta első keresztnévként.
  • A 2011 óta második Máté megőrizte a helyét – 1314 kisfiúnak adták.
  • A Dominik évek alatt lett az egyik legnépszerűbb keresztnév, tavaly 1289 fiúnak adták ezt a szülei, így megőrizte a harmadik pozícióját.

Két fiúnév esetében látunk nagy változást:

  • A 2003 óta legnépszerűbb Bence egy év alatt három helyet rontott: 2021-ben a negyedik helyre volt elég az 1276 névadás.
  •  A kilencedik helyről az ötödikre ugrott fel az Olivér: 1199 kisfiú kapta ezt a nevet tavaly a 2020-as 1029-hez képest.

A 2016-ban berobbant Noel következik a listán, amit a Marcell követ. A sort a Dániel, Zalán és Ádám keresztnevek zárják.

A százas toplista vége így néz ki:

  • 96. Medox (100 gyerek kapta első utónévként)
  • 97. Laurent (98)
  • 98. Noé (97)
  • 99. Teodor (96)
  • 100. Flórián (94)

Made with Flourish

A lányok

A lányoknál a 2011 óta legnépszerűbb Hanna végzett tavaly is az első helyen (1355 kislány kapta ezt első keresztnévként), amit az évek óta egymással harcoló Zoé (1138), illetve Anna (1133) nevek követnek sorrendben. Hat évvel ezelőtt még tizedik volt a Léna, amit tavaly 1019 kislány kapott keresztnévként, ami a negyedik helyre volt elég. Őket a Luca (940) és Emma (783) nevek követik, a tavaly hatodik Zsófia viszont idén nem került be a top tízbe. A helyét a Boglárka vette át, ami 2014 óta van az élvonalban (682), azt pedig a Lili (646), ami negyedik éve.

Két új belépő is van a top tízben:

  • Kilencedik lett a Lilien, amit 601 kislány kapott első keresztnévként, illetve
  • a Lara, amit 594.

A százas toplista vége így néz ki:

  • 96. Kincső (114 gyerek kapta első utónévként)
    97. Emese (113)
    98. Lana (113)
    99. Zora (112)
    100.  Dalma (106)

Made with Flourish

Ajánlott videó

Olvasói sztorik