Foci

Guardiola: hármat nem tudtak passzolni

Pep Guardiola szerint tökéletesen játszottak, Arséne Wenger a játékvezetőt okolja az Arsenal kiesése miatt.

Biztosan sokáig fogunk még hallani a Barcelona és az Arsenal keddi összecsapásáról, azonban amit a történelemkönyvek is jegyezni fognak az, hogy a gránátvörös-kékek 3-1-re megnyerték a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóját, ezzel továbbjutott a legjobb nyolc közé.

Pep Guardiola a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta, jó csapatnak tartja az Arsenalt, ugyanakkor szerinte hármat nem tudtak passzolni egymás után kedden este a Nou Campban. Övéit dicsérte, mondván számtalan helyzetet dolgoztak ki, így megérdemelt a győzelem és a továbbjutás. Megjegyezte, hogy az Ágyúsok is remekül védekeztek, az előre játékban azonban nem voltak a topon.

Arséne Wenger mindeközben azt fejtegette, hogy Massimo Busacca játékvezető megölte az Arsenal továbbjutási esélyeit, amikor az 55. percben kiállította Robin van Persie-t – a játékos korábban viccnek nevezte a sípmester ténykedését. Hozzátette, képesnek tartja rá a Barcát, hogy bírói segédlet nélkül is csúcsra érjen, a továbbiakra pedig sok sikert kívánt a katalánoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik