Sport

Kalandra vágyott az egykoron Veszprémmel is hírbe hozott kézilabdaedző

AFP
AFP

Nem lehet azt mondani, hogy egy pillanatig is nyugodtan tudna ülni Veselin Vujovic, a jugoszláv válogatottal egykoron olimpiai és világbajnoki aranyat nyert montenegrói szakember.

Kapcsolódó
Ilyen van? Gól lett a kézikapus védéséből
A labda végiggurult a pályán és az ellenfél kapujában kötött ki. Ettől lendült bele a BHC és győzte le a Hannovert.

A 61 éves szakembert decemberben menesztette az RK Vardar csapata, és ugyan a hírek arról szóltak, hogy a Podravka női csapatát veheti át, ennél sokkal nehezebb feladatot vállalt el.

Megállapodást kötöttünk, áprilistól Irán edzője leszek

– nyilatkozta a horvát Sportklubnak.

Vujovic korábban tíz klubot irányított (2016 őszén pletykaszinten az is felmerült, hogy Veszprémben vállal munkát), és dolgozott a jugoszláv, majd a szerb-montenegrói, a macedón és a szlovén válogatott szövetségi kapitányaként is.

Irán válogatottját 2021 júliusa óta a spanyol Manuel Montoya vezette, akinek most köszönték meg a munkát. Ahogy Alireza Pakdel, a helyi szövetség elnöke jelezte, nevesebb edzőt keres, akivel a csapat sikerrel szerepel majd a 2022-es svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokságon, illetve a kínai Ázsiai Játékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik