Élet-Stílus

Két nap alatt kétszer kellett megmenteni a túrázót az arizonai hegyekben

Getty Images
Getty Images
Azt tanácsolja másoknak, legyenek elővigyázatosabbak, mint ő.

Figyelem: ha csak nem vagy tapasztalt hegymászó, ne kíséreld meg a Humphreys-csúcsot télen. Annyi a hó, hogy nehéz követni az ösvényt, és nagyon könnyű letérni róla. Ráadásul a szél is brutális

– írta Phillip Vasto egy közösségi oldalon az AP beszámolója szerint.

A 28 éves brooklyni férfi először múlt szerdán, este 7-kor hívta a 911-et, mikor eltévedt a San Francisco hegység Humphreys-ösvényén, ahonnan Flagstaffra nyílik kilátás.

Az Arizona Daily Sunnak nyilatkozva arról beszélt Vasto, hogy tapasztalt túrázó, de alábecsülte a körülményeket.

Azt gondoltam, ha elindulok reggel, a világ összes ideje a rendelkezésemre áll, hogy elérjek a csúcsig

– mondta a második próbálkozásáról. A meredek, sziklás ösvény nem egészen 9 kilométer, egy síközpontot köt össze a Humphreys-csúccsal, Arizona állam legmagasabb pontjával a maga 3851 méterével.

Az első mentésnél Vastóért a síközpontból mentek lánctalpas járművekkel, levitték, orvosi ellátást nem kért.

Másnap délután ötkor azonban újra tárcsázta a 911-et azzal, hogy megsérült, mikor leesett az ösvény egyik hegypárkányáról. Ekkor mentőhelikopterrel mentek érte, és egy másik túrázóért, aki neki próbált meg segíteni.

„Megelőző kutatási és mentési oktatást kapott az ösvény körülményeiről és a közelgő téli viharról, és arra biztattattuk, ne kíséreljen meg több túrát” – áll a seriff hivatalának közleményében.

Phillip Wyatt, a másik hegymászó, aki megállt Vastonak segíteni, azt mondta, hogy a férfi nagyon nem volt felkészülve az időjárási körülményekre. Úgy döntött, Vasto mellett marad és megadta a mentőcsapat számát, mert jó esély volt arra, hogy lemerül Vasto telefonja, mert annak a segítségével követte az útvonalat.

Nagyon tisztelem Phil kitartását. Remélem, egyszer sikerül feljutnia a csúcsra

– nyilatkozta Wyatt az Arizona Daily Sunnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik