John Emese elmondta, levelet írt Steiner Pál MSZP-s frakcióvezetőnek, és tájékoztatást kért a szocialisták koalícióból való kilépéséről. Utalt arra, hogy eddig hivatalos, írásos közlést nem kaptak a szakításról, és azt a sajtóhírt sem tudják értelmezni, hogy ha valóban kilépnek, akkor arra miért a november 20-i határidőt jelölték meg.
A liberális politikus közölte, nem találtak magyarázatot eddig arra sem, hogy az MSZP miért országos szinten hozott döntést a koalícióból való kilépésről. Ezzel összefüggésben jelezte: tudomása szerint a fővárosi szocialista frakció is csak a sajtóból értesült a szakításról.
