Belföld

Hét év fegyházat kapott a házaspárt elrabló szerelmes zsákai fegyveres

police.hu
police.hu

Hét év fegyházra és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a zsákai férfit, aki megzsarolta a volt lakótársát, a nő férjét pedig elrabolta és kikötözte egy erdőben lévő fához. R. Sándor a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.

Dobó Dénes szóvivő tájékoztatása szerint a férfit két rendbeli emberrablásban, zsarolás kísérletében, testi sértésben és zaklatásban is bűnösnek találták.

Az ítéleti tényállás szerint a sértett házastársak között a kapcsolat 2015 végén megromlott, ezért külön költöztek. A nő az egyik ismerőse zsákai házába költözött és a különélése során megismerkedett a szintén Zsákán élő R. Sándorral, aki többször segítségére volt a nőnek a mindennapi életvitelében.

A férfi szorosabb kapcsolatot akart kialakítani a nővel, de ő ezt elutasította ezért 2018-ban már meg akarta büntetni.  Május 18-án reggel az utcán megállította. Felszólította, adjon át neki 1 millió forintot, mert annyival tartozik neki. Elővett egy gáz-riasztó pisztolyt, mire a megfélemlített nő írásban elismerte tartozását.

Időközben a nő és férje kibékültek, újra összeköltöztek. Amikor ezt a R. Sándor megtudta, elrabolta a férfit. Kocsival kivitte a Berettyó folyó melletti erdős területen lévő földútra, ahol gáz-riasztó pisztollyal arra kényszerítette, hogy telefonon hívja oda a feleségét és a jelenlétében írjon egy újabb nyilatkozatot a tartozásáról.

Az elkövető azt mondta, hogy csak ezután fogja őket szabadon engedni. Az elrabolt férfi félelmében eleget tett a kérésnek, R. Sándor ezt követően egy fához bilincselte, a szájába pedig ruhát tömött. Ezt követően a szerelmes férfi kocsival elment a nőért, akit kicsalt a lakásából, majd fegyverrel őt is az autóba kényszerítette.

police.hu

A megkötözött férfinak kis idő múlva sikerült magát kiszabadítania, majd amikor meglátta, hogy R. Sándor megjön az asszonnyal, akkor rátámadt a férfira és kölcsönösen bántalmazták egymást. A nő ekkor magához vette az ismerőse fegyvereit tartalmazó táskát, abból elővett egy sörétes puskát és a lőszer eltávolítása után azzal fékezte meg a támadót, így el tudtak menekülni a helyszínről.

A férfi később telefonon zaklatta a házaspárt, napi rendszerességgel több szöveges üzenetet küldött a mobiltelefonjaikra. Lányi Csaba bíró az ítélet szóbeli indokolása során súlyosító körülményként értékelte a férfi büntetett előéletét, a többszörös halmazatot és a gátlástalan, kitartó elkövetési módot.

Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, továbbá azt, hogy a terhelt részben beismerte a bűncselekmény elkövetését, a zsarolás pedig kísérleti szakban maradt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott és védője fellebbeztek a döntés ellen. R. Sándor a jogerős ítéletig bűnügyi felügyeletben marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik