Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a vám- és pénzügyőrséggel, a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal és az Állami Autókezelő Zrt.)-vel közös ellenőrzést tartanak hétfő reggel nyolctól délután két óráig.
A forgalmat leterelik majd, és a pihenőben ellenőrzik a járműveket, a vezetőket és az utasokat. Az átfogó ellenőrzés célja a közlekedés biztonságának javítása, a közlekedési balesetek ellenőrzése, a vám- és deviza-bűncselekmények kiszűrése, valamint az idegenrendészeti ellenőrzés.
Az ellenőrzés főbb feladatai, hogy kiszűrjék az ittasan vagy bódult állapotban vezetőket, ellenőrizzék a biztonsági öv használatát, a világítási szabályok betartását, leleplezzék a menetírókkal kapcsolatos visszaéléseket, ellenőrizzék a vezetési és pihenőidő szabályainak betartását – részletezte.
Vizsgálják a menetokmányokat, ellenőrzik a túlsúlyos vagy biztosítatlan járműveket, kiemelten figyelnek majd a körözöttek kiszűrésére, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzésére, és bűncselekmény elkövetésére utaló eszközök, tárgyak felderítésére – tette hozzá.
